Idézetek a társadalomról
Királyból csak egy kell, aki pedig nem az, annak szolgálnia kell őt.
Légy a világ része, de ne vegyél részt benne!
A világ mindenütt ugyanolyan, csupán lényegtelen eltérések mutatkoznak a különféle helyeken elszenvedett szörnyűségek között.
Az ember általában önmagába zárkózik, és mert ráadásul siker-orientált világban élünk, jégcsákánnyal a nyúltagyunkban is vigyorognunk kell, nehogy gyengének higgyenek, mert akkor irány a Tajgetosz. A fejlődés okán a jövendő generációk már négy-öt könyékkel jönnek a világra, és wattal fogják mértékezni a mosolyukat, miként a művi fényt. Elkeserítő korban élünk, erénynek számít, ha valaki oly hazug, akár egy rossz reklámfilm.
A civilizált világban divatba jött a tévéhipnózis. Egyetlen gombnyomásra az otthonodban terem a hipnotizőr, és kigyógyít az ágybavizelésedből, az asztmádból, a kövérségedből, a dadogásodból, vagy amidből csak akarod.
Ha a bűnözőink nem veszítenék el a fejüket, ha okosan viselkednének, hogy fognánk el őket?
Nem elég (...) jobban élnünk, de törekednünk kell arra, hogy jobb emberekké is váljunk. A demokrácia alapja a morál.
Aki magasra jutott, annak több az ellensége is. Míg megbújsz a tömegben, csak a melletted állók tudnak létezésedről. Ha valamivel kitűnsz és kiemelkedsz közülük, sokkal többen szereznek rólad tudomást. Irigyelnek, úgy képzelik, az útjukban állsz, no és lesznek persze olyanok is, akiknek tényleg az útjában vagy... Így megy ez már sok ezer éve, mindenütt, ahol csak emberek élnek.
Ez volna az a társadalom, amiről az iskolában tanultunk? Miféle társadalom az, amelyik feketének látja a fehéret, és ahelyett, hogy próbálná javítani a vélt hibát, szemet huny felette? És még azt üti, akinek igaza van?!
Tudat alatt talán egy esti hírműsorban reménykedünk, ahol bemondják, hogy beállt a világbéke, nélkülünk is helyrejött mindaz, amit mi magunk teremtettünk. Közben pedig félünk, mert lelkünk mélyén tudjuk, hogy nélkülünk, a mi döntésünk nélkül nem fog menni. Tudjuk, hogy döntenünk kell, ám súlytalannak érezzük magunkat. Keressük a boldogságot, és titkon azt reméljük, képesek leszünk függetleníteni magunkat a reménytelennek tetsző külvilágtól. Akkor is így teszünk, amikor már tudjuk, ez a külvilág mi magunk vagyunk.
A tűz, a jég, a kietlen űrön át száguldó aszteroida és a pólusok vándorlása csupán rémkép, amely arra szolgál, hogy ne kelljen tudomást vennünk a legközvetlenebb fenyegetésről.
Ahogy telnek az évek, mindannyian egyre inkább próbálunk hasonulni a többiekhez. Igyekszünk, hogy ne lógjunk ki a sorból, mosolyogni pedig szinte már csak parancsra szoktunk. Az emberek egyre inkább olyanok kezdenek lenni, mint a tömeggyártással előállított tömegtermékek. Körülbelül annyi különleges egyéniséggel, mint amennyi egy futószalagon előállított háztartási kekszbe szorult.
Két lehetőség van: vagy azért találunk ki történeteket, hogy eltereljük a figyelmünket a világról - és ezzel együtt a dolgok valódi természetéről -, vagy azért, hogy magyarázatokat kreáljunk magunknak a világ működéséről.
Minden katonanép hatalma azon áll vagy bukik, mennyire sikerül megteremtenie legyőzhetetlenségének mágikus hitét.
Minél függetlenebb egy közösség, annál kevésbé vágyik a magánszférára. Minél inkább szükségünk van családunkra és barátainkra, annál kevésbé engedhetjük meg magunknak a zárkózottság luxusát. Csak Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, ahol megélhetésünk alapja kizárólag a pénz, engedhetik meg maguknak az emberek, hogy egyedül legyenek.
Facebook
Pinterest