Victor Hugo

Az efféle szerelmes csevegés meglehetősen egyhangú dolog. Végtelenül ismételgetett szeretlek. Közömbös hallgató számára fölöttébb sivár és unalmas zenei frázis, ha nincs benne semmi cifrázat.

- Ennek rossz vége lesz. - De legalább az eleje jó lesz.

Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak, mert a holdtalan éj majd megleli a holdat, mert minden mély apály új hullámot dagaszt, mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek, mert annyi kín után mosolyod rámvetetted, mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!

Az ifju emberek szemében láng ragyog, ámde a vén szeme világossággal árad.

Mi van hát a törvényesség felett? - A méltányosság.

Mesterem, ez a különbség a mi utópiáink közt. Ön a kaszárnyát akarja kötelezővé tenni, én az iskolát. Ön, ha az emberre gondol, a katonáról ábrándozik; én polgártársról. Ön azt akarja, hogy az ember félelmes legyen, én azt kívánom, hogy gondolkozzék.

Önök meg akarják segíteni a nyomorgókat. Én el akarom törölni a nyomorúságot.

A forradalmi valóság fölött ott az emberi valóság.

Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, ezek a béke és a harmónia dogmái. Miért kell ezeket olyan félelmetes köntösbe öltöztetni?

A polgártárs szabadsága ott ér véget, ahol egy másik polgártárs szabadsága kezdődik.

Egy diktátor kell nekünk. Robespierre, maga jól tudja, hogy én egy diktátort keresek. (...) A megoldás nem lehet más, csak a diktatúra. Ragadjuk magunkhoz a diktatúrát. Mi hárman képviseljük a forradalmat, mi hárman vagyunk a Cerberus fejei.

A szerelem legszembetűnőbb tünete a gyengédség, amely időnként szinte elviselhetetlenné válik.

Nem kísértet ő, hanem ember. (...) Érző hús és ideg. Agya van és gondolkozik, szíve van és szeret; lelke van és remél. Hisz egész bűne az volt, hogy túl sokat remélt.

Amíg kettesben él az ember, elviselhető a lét. A magányos úgy érzi, nem bírja tovább vonszolni. Le is mond róla. Ez a kétségbeesés első állomása. Később az ember megérti, hogy a kötelességteljesítés nem más, mint beletörődések sorozata. Az ember szembenéz a halállal, szembenéz az élettel, aztán beletörődik. De vér fakad a beletörődésből.

Az éden a lelkiekben van, nem az anyagban. Az pedig, hogy szabadok, igaz-életűek legyünk, csak tőlünk függ. A derű a szívben lakozik. Örök tavaszunk is bensőnkben él.