Vavyan Fable

Az élmények számolatlanul is mindannyiszor megújulnak, s talán éppen e tulajdonságukban hordozzák a csodát.

Az utóbbi napokban túl sűrűn találkoztunk. Emberfeletti erővel tartózkodtam attól, hogy rád vessem magam.

Mellemen érzem nekilóduló szíve öklözését, az én mellkasomban is számlálhatatlanok a dobbanások. Elharapóznak rajtunk a meghitt szerelmes tünetek. Reagál a test, ez lévén a dolga.

Lám, az egész élet csupán nézőpont kérdése. A szomorú persze nem lesz ettől vidám, ám ha így nézem, talán később leszek totál neurotikus. Ily módon egy lelket már megmentettem, nemde?

Mostanában hadilábon állok a világgal, nincs ebben semmi különös. A világ egyébként mindig ilyen volt, legfeljebb én viszonyultam hozzá túlzott megértéssel. Ennek azonban vége. Vajon bele mer-e pillantani haragos tekintetű szemembe?

Momentán valami moszattal, vagy egysejtűvel cserélnék legszívesebben. Valamivel, ami a létezés gyönyörétől eltelve, gondolattalanul vegetál.

Nem tudom milyen mélységekben érintetted meg olyan megfoghatatlan, ámde létező dolgaimat, mint lélek és szív, ez majd akkor válik világossá, ha valamennyire lehiggadok egyéb érintések tekintetében, de elárulom, villámsújtottá tettél.

Pár ezer évvel ezelőtt egy kínai bölcs pillangóval álmodott. Miután felébredt, többé nem tudta eldönteni, ő álmodta-e a pillangót, vagy az álmodja őt.

Mióta az eszemet tudom, olyan világról ábrándozom, amelyben nem vagyunk urai más eleveneknek. Amelyben együtt élünk velük, s ők szabad akaratukból hozzánk csatlakoznak, vagy elhagynak bennünket.

Olyan marhára vágunk a mindent elsöprő szerelemre, aztán mindig beleütközünk abba, hogy az illető, aki ezt nyújthatná, nem más, mint A férfi. Hát ez a huszonkettes csapdája.

Mindig számíthatsz rám a törésvonalak mentén.

Mindenhol csak kellemes helyek vannak, ha megfelelőképpen állsz a dolgokhoz.

Egy emberből kettő skizofrén.

Pimaszul ifjan az ember önnönmagát szereti a legjobban, későbben viszont magát az életet.