Stephen King

Nem a fazekas vagy, hanem az agyag a fazekas kezében.

Ha valamiben nem vagy biztos, egyáltalán nem baj, ha képzelődsz, amíg nem tudsz jobbat, vagy amíg ki nem derül az igazság.

Ez itt (...) a valós élet, amelyben nincsenek valódi válaszok.

Istennek semmi köze az ésszerűséghez; Istennek a hithez, a bizalomhoz van köze. Isten azt mondja: "Naná, hogy szereld csak le azt a biztonsági hálót. És ha nincs alattad, akkor vágd el a kötelet is."

Ott ült a padon, könnyek peregtek az arcán, és tudni akarta, amit minden gyerek tudni akar, amikor valaki, akit szeretett, hirtelen eltűnik a színről: miért történik, miért velem történt, van ennek valami oka, vagy csak egy őrült rulett kerék forog? Ha jelent valamit, akkor mit kezdjek vele? Ha semmit nem jelent, akkor hogyan viseljem el?

Egy ötperces csata olyan legendákat szül, amelyek évezredekig élnek.

A remény jó dolog, talán a legjobb. És a jó dolgok nem halnak meg, miként a rosszak sem élnek örökké.

Ha az ember megszeret valakit, (...) egészen soha nem gyógyulhat ki belőle.

Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá.

Amikor beleharapsz a kézbe, amelyik etet, akkor várható, hogy ököllé záródik. Ez nemcsak egyszerűen így megy; ez így igazságos.

Az élet kellős közepén is a halál leselkedik ránk.

Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.

Mulatságos, hogy a halál mindenfelől támad. Az ember próbálja kicselezni, az egyik oldalról elbarikádozza magát, a másik oldalról a halál mégis utat talál hozzá.

Élet-halál kérdésekben a megfelelő pillanat csak egyszer jön el. Egyszer, s aztán mindörökre odavan.