Stephen King

Van a modern életnek egy szabálya, amely sziklaszilárdabb annál, hogy sosincs rendőr, amikor szükség lenne rá: amikor igazán szükséged lenne emberi lényre, akkor mindig az üzenetrögzítővel találkozol.

Az olyan barátságok, amelyek nevetéssel kezdődnek, erősek szoktak lenni.

Annyiszor becsapjuk magunkat, hogy nyugodtan választhatnánk hivatásnak.

A fájdalom a szeretet legnagyobb hajtóereje.

Miért van az, hogy az élet mindig olyan sokat követel, és olyan keveset ad?

Nem sokat értek a tudatalattihoz, de valami lüktet a fejünkben, éppen úgy, mint a mellünkben, és formátlan, nyelvileg meg nem fogalmazott gondolatokat hordoz, amelyeket legtöbbször meg sem tudunk fejteni, és rendszerint ezek a legfontosabbak.

Senkit sem láttam, senkivel sem beszéltem. A külvilág csaknem teljesen elmaradt, és ha ez történik, az ember kezdi tisztábban hallani magát. Ha pedig az énjeink - a felszín és a mély - jobban megértik egymást, ez kiiktatja az önmagunkban való kétkedést, és felszámolja a zűrzavart.

Igen, mindig a múlt. Ott van az, ami fáj, és amin nem tud túljutni az ember.

Ha az ember csaknem mindig nyer, akkor a győzelemnek olyan lesz az íze, mint a megerjedt szőlőlének.

A fájdalom olyan, mint a részeg vendég: mindig visszajön még egy utolsó összeborulásra.

Némelyik álom meghal és lehullik, ez az élet egyik keserű igazsága. Hány ilyen keserű igazság van még?

Amikor az ember életben próbál maradni, csak azt látja, amit látnia kell; a többi a kerítés mögött marad.

Az élet több annál, mint hogy a fájdalmat kerülgessük.

Előbb-utóbb visszatér minden, amiről azt hiszed, hogy magad mögött hagytad. Legyen jó vagy rossz, visszatér.