Stephen King

Megesik, hogy a férfi meg a nő útkereszteződéshez érve elidőzik ott egy darabig: semelyik útra nem akaródzik rálépniük, mert tudják, hogy ha nem jól választanak, az egy megőrzésre érdemes kapcsolat végét jelenti.

Két dolog van, amit többnyire csak visszatekintve ismerünk fel. Az ostobaság az egyik. A másik az alkalom, amit elmulasztottunk.

Aki fekete bárány, ne próbálkozzon fölülemelkedni a neki kijelölt középszerűségen.

Egy idő múltán minden ház tükrözi lakói személyiségét.

Csak a megszállottak aggódnak a megszállottság miatt.

Ha megharagszol a kritikusra, szinte biztosra veheted, hogy igaza van.

Az igazság a részletekben rejlik.

A smink sok bűnünket eltünteti.

Minden bolond, akinek van biztos keze és erős tüdeje, fel tud építeni egy kártyavárat, hogy azután szétfújja, de ahhoz lángelme kell, hogy az embereket megnevettessük.

Egy becsületes asszony alkalmanként megmásítja az igazságot, de a jó hazug sose változtat a hazugságán.

A lelkem mélyén meg vagyok győződve róla, hogy mi, szerencsétlen emberi lények arra vagyunk kitalálva, hogy mindig a lehető legrosszabbra készüljünk fel, mert az olyan ritkán következik be, így aztán, ami csupán vacak, az egészen tűrhetőnek tűnik (sőt majdnem jónak), és el tudjuk fogadni.

A leírt vagy kimondott szavaknak megvan a maguk utóélete, és senki nem parancsolhat nekik.

Nem hiszek feltétlenül a házasságban, de a monogámiában igen. Egy férfinak, egy nőnek, amikor megtalálják a szerelmet, ott kell megállniuk.

A képzeletnek szerintem nincs más célja, mint megnyugvást és menedéket nyújtani az élet máskülönben elviselhetetlen pillanataiban és helyzeteiben.

Mindenki fejében van valahol hátul egy hordalékgyűjtő árok, amely stressz vagy bajok idején megnyílik, és a tudatból sok mindent belé lehet söpörni. Megszabadulni bizonyos dolgoktól. Eltemetni őket. Az árok a tudatalattiba üríti a tartalmát, de az olykor, álmunkban megbolydul, és visszafurakodik.