Müller Péter

A szerelem egyetemes, itt csak lélek áll lélek előtt.

Azt mondják: "eszme"... meg "szerencse"... Hazugság! A szerelem... csak a szerelem csinál mindent ebben a zavaros életben! (...) A többit az ember találta ki, de a szerelmet... az Isten!

Az ember mindent csak valakiért csinál... valakinek játszik, valakiért törekszik... önmagunkért, úgy látszik, nem érdemes!... Színház!

Az ember nem csak akkor öl meg valakit, ha megmérgezi vagy leszúrja, hanem akkor is, ha nem tudja megmenteni.

A nőnél gyanis fennáll az a veszély - ezt, mint képzeletbeli nő éltem át -, hogy elfogadja a másik embert olyannak, amilyen.

Olvasni nem azért érdemes, hogy "műveltek", hanem hogy gazdagok legyünk, hogy egyetlen életünkben sok ezer életet leéljünk és megtapasztaljuk, milyen a bukás, a hatalom, a magány, a diadal, a születés, a halál, a hazátlanság és a szerelem, hányféle hit, rögeszme, félelem mozgathat egy embert, hogy leleplezzük hazugságainkat, fölfedezzük életünk értelmét, talán az Istent is.

Kiszakadunk a bölcs egységből. Hol az égre, hol a földre nézünk, s képtelenek vagyunk átélni, hogy menny és pokol egymást feltételezik, s hogy halhatatlan lelkünk egy rohadó hullában lakik.

A jó irodalom nemcsak az égbe röpít, de ugyanakkor földhöz is csap.

Szemünk nemcsak lát, de teremt is. Úgy működik, mint egy vetítőgép: vágyainkat, vétkeinket, rögeszméinket, elfojtott indulatainkat, de szerelmünket s eszményeinket is rávetítjük a külvilágra, s azt hisszük, hogy az olyan is.

Az igazi erő, mondja Nietzsche, egy akaratot sokáig akarni.

Az embert a képzelete jobban riasztja, mint a valóság.

A szerelmes ember centruma nem önmagában, hanem mindig a másikban van: tőle függ, miatta hoz áldozatot - miatta boldog és boldogtalan. S ha ez a másik nem teljesíti be álmait, a vonzalom gyűlöletbe csap át, s a szerelmes nemcsak önmagát, de szeretőjét is elpusztíthatja.

A szerelem sokkal bonyolultabb, vágyból, káprázatból, pózból, menekülésből, önzésből, érzéki vonzalomból és lelki sóvárgásból szőtt állapot, bálványimádáshoz hasonló pogány szenvedély, melyben az ember megváltását a másiktól várja, s ha ez nem teljesül, öngyilkosságba is sodorhatja.

Az ember hiába tud valamit, ha képtelen változtatni rajta.

Hiába tudatosul bennünk valami: a tudat nem véd meg a lélek sokkal mélyebben rejtőző hatalmai ellen.