Müller Péter

Az igazi várakozás pedig nem egyéb, mint szüntelen átváltozás. Aki elkezd várni, nem egészen ugyanaz, mint akihez a várt eredmény elérkezik. Vagyis nem a várakozás tárgya változik meg az időben, hanem mi magunk.

Maga az élet fölfoghatatlan csoda - s akiben nincs ámulat, az soha az igazság közelébe sem juthat.

Senki sem tökéletes. (...) Ez távol van még. Mi még úton vagyunk. Amíg úton vagyunk, félünk. És szenvedünk. És "tökéletlenül" szeretünk. Nem baj. Ez a mi embersorunk. Szeretni tökéletlenül is gyönyörű.

Senki sem köteles az őrületbe beleőrülni.

Hol halálra ítélt egóm hatalmában élek, hol határtalan szellemem szabadságában.

Ha társad szemében nem látod meg életed mélyebb, sokszor kellemetlen igazságát, vagyis ha nem őszinte tükör - akkor ő nem a te igazi párod.

Ha szeretek valakit, akkor egyszerre ismerem fel benne, akivel teljesen egy vagyok, s aki teljesen más, mint én.

Lelkünk mélyén rejlik legnagyobb kincsünk, a könny. Két módon tudjuk felszínre hozni: nagy fájdalommal vagy nagy örömmel.

A szerelem láng, a szeretet parázs. Az egyik lobogva lángol, a másik hosszan, tartósan melegít.

Az ember soha ne adjon másoknak olyan problémához tanácsot, amelyet önmaga sem tud megoldani.

Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!

Áldozat nélkül nincs megvalósulás. (...) Ami az életünkben szép és nagyszerű, az mind önfeledt örömmel indult az útjára, olyasféle lelki élménnyel, mely érzéki szinten az ölelés testi kéjéhez hasonlatos - de csak komoly áldozattal és szenvedéssel tud "világra" jönni. (...) Áldozatot az ember mindig valakiért vagy valamiért hoz, amibe, vagy akibe "szerelmes"!

Illúziótlanabbak lettünk s a derűs jövőképben már az sem hisz igazán, aki kincstári optimizmussal még mindig hirdeti.

A siker és az elismerés, amire annyira vágyódtam, csakis zaklatottá tett. A diadalban mindig van valami lihegés és nyugtalanság. Ez is valamiféle beteljesülés, de nem egészen mély. Nem igazi szabadság.