Müller Péter

Maga a szeretet nem egyéb, mint hogy valakit mélyen érzünk, mélyen belelátunk a szemei mögé, a lelkébe, és bármilyen külső mögött felismerjük, hogy "Ő az!". Érezzük a gondolatait, és gondoljuk az érzéseit.

Ha magamat nem szeretem - soha senkit sem szerethetek igazán!

Egyetlen dolgod, hogy ne add át magad negatív érzéseidnek. Kívülről csak az jön, ami belül már megszületett.

Amíg élsz a Földön, rajta is maradsz, élni fogsz vele, mert létezni ezen a világon csakis az egésszel együtt lehet.

A közöny fagyos. A gyűlölet hideg, a szenvedély forró... A szeretet meleg.

Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!

Amit ma ismeretnek nevezünk, az nem egyéb, mint a lelkünkön kívül lévő világ ismerete, és jelenlegi tudományunk megismerésének eszköze "objektív".

A gondolkodást az én fejlesztette ki, hogy tájékozódni tudjon a világban, s ezért a gondolkodástól nem várható el, hogy gazdája, az én ellen gondolkodjon.

Az égre hiába nézünk, mert az Isten országa nem ott, hanem bennünk van, ha megvalósítjuk.

Az a férfi, aki idős feleségében még mindig a kívánatos nőt keresi, előbb-utóbb elválik.

Nem az a tartós, ami az időnek ellenáll, hanem ami bölcsen változik vele.

Az a felnőtt férfi, aki ragaszkodik gyermekkorának elképzeléseihez, nem gerinces, hanem imbecillis hülye.

Megsemmisülés nincs, csak örökös átváltozás.

Lelkünknek az a része, amely a testtel azonosította magát, az Időben él: pusztuló sejtjeink, ráncosodó bőrünk, ránk vénülő testünk a mulandóság keserűségét ülteti belénk: jövőnk az elkerülhetetlen halált hozza, minden vágyunk, törekvésünk csődjét.