Müller Péter

A lélek hol a tegnapon rágódik, hol a következő percen, egyszerre százfelé figyel, s ezerféle benyomást szelektál, miközben egy éppen felszínre bukkanó érzelmi hullám át is színezi a zavaros állapotot, amely zaklatott, szomorú, bizakodó, rémült, tompa, szorongó, aszerint, hogy a háborgó energiák örvényéből mi ragadta el éppen.

Az okos és a bölcs ember között a döntő különbség ott van, hogy az okos emberből hiányzik az áldozat. A bölcsesség ott kezdődik, hogy az ember a csodálat állapotába kerül. Elámul, gyönyörködik, tátva marad a szája - és sír. A megrendüléstől és a gyönyörűségtől.

Sorsunk urává válni nem egyszeri aktus. Mindennap és minden órában újra és újra meg kell érte küzdeni. A fölismerés és a megvalósítás között mély szakadék van.

Aki mélyre néz magában, látja, hogy ott, azon a helyen, ahol a szerelem lakik, csak egyetlen üres trónus áll.

Hiába tanulunk meg beszélni. Mert először nem is tudjuk kimondani azt, ami a lelkünk mélyén él. Elhallgatjuk, vagy mást mondunk helyette. És ha nagy nehezen sikerül is végre kimondani: a másik nem érti meg. A szavakat érti persze. A mondatokat is. Csak ami a szavaink mögött rejlik, vagyis a lényeget, azt nem érti.

Az ember, mint a Természet megismerője: eszmét követ. Az ember, mint a Természet ura: rögeszmét. Megismerni ugyanis semmit sem lehet önmagunk megismerése nélkül, s aki magát csak felszínesen ismeri, tudja, hogy van benne egy önző és mohó ego, s van egy magasabb valója, akinek célja nem a birtoklás és a hatalom, nem a "természet leigázása", hanem az emberiség, a jóság és a szeretet. Erről azért tud kivétel nélkül mindenki, mert nincs olyan pillanata az életnek, amikor ne kellene arról döntenie, hogy kit szolgál: az életet, vagy a halált, a fényt, vagy a sötétséget, az áldást, vagy az átkot, a szeretet, vagy az önzést, önmagát, vagy az igazságot.

A gyermeket izgatja a varázslat, s minél inkább megőrizzük gyermekségünk első rácsodálkozását a világra, lelkünk mélyén annál kevésbé mondunk le arról, hogy a kemény, rideg, közönyös és tehetetlen valóságot valahogy igenis befolyásolni tudjuk!

Van egy időtlennek tűnő állapot, amikor teljesen magunkra maradunk. S ráadásul éppen a szakadék fölött, a legnehezebb, legveszedelmesebb helyzetben. Ilyenkor csak két dolog segít. Az egyik a múltból ered, mindabból, ami megtörtént már, s amibe itt, az örvénylő semmiben is kapaszkodót lehet találni. A másik a jövőből üzen, onnan, ahol nincs még semmi, csak lehet... sőt, lesz.

Ugyanaz a tudós, aki kisgyermekének kezéből kikapja a gyufát - mert szereti és félti -, az emberiségnek - amelyet nem szeret és nem félt - odaadja a hidrogénbombát s a géntechnológiát.