Juhász Gyula

Majdnem minden áldott nap kisétálok valamelyik temetőbe. És megbékülve és alázatosan arra gondolok ilyenkor, hogy egyszer majd nem fogok visszasétálni többé.

A költőnek van a legszebb hivatása e földön: ő az, aki halhatatlanná varázsolja a mulandóságot.

Igen sok mai ember kereszténysége csak szenteltvizes pogányság csupán.

A stílus az ember - mondotta Buffon. A stílus után ítélve nagyon sok majom ír ezen a földön.

"Szeret - nem szeret" bús boldog talánya, Epedések zárt ablakok előtt, Ó erkélyeknek hervatag virága, Séták, sírások, meglátom-e őt?
Arany fiatalságom balgasága, Te boldogság, mely siratod magad, Tán érezed, hogy ez az élet álma, Melyről álmodsz majd egy élet alatt?

Nyíljanak kertedben A misztrikus rózsák, Legyen szebb e versnél A boldog valóság.

Próbáltam néha-néha a halált, De gyáva szívem mindig visszafájt, Hiába siralomvölgy ez a tájék, Úgy érzem néha, hogy valaki vár még.

Nemes ősöknek méltó sarja voltál, Nemes volt lelked: jóság, szeretet, Nem kard kellett neked, de tiszta oltár, Hol áldozatul hoztad szívedet. És ez a nagy szív tele égi tűzzel. Világosít és száz kétséget űz el.

Te csak ragyogj tündéri szépségedben, Míg én a szürkeségbe olvadok, Míg egyre szebben, egyre ékesebben, A te örök bájadtól ihletetten, Fényt szórnak rád e lángoló dalok.

Az árnyak titkosan közelgnek, Kétsége megnő a szívemnek, Mint a homály, miként az éjjel, Te űzd fényeddel szanaszéjjel!

Mi remény volt régen, Emlék ma csupán, De legalább sírhatsz Tűnt szépek után!

Hálót fon az est, a nagy, barna pók, Nem mozdulnak a tiszai hajók.
Egyiken távol harmonika szól, Tücsök felel rá csöndben valahol.

Aki nagyon magyarkodik, az nem nagyon magyar.

Nyomorok mélyéből, bánatok éjéből, Fölkiáltunk Hozzád a kietlenségből, Ura seregeknek, atyja igazaknak, Mutasd meg hatalmad földi hatalmaknak.

Ezüstös kék lett az egész világ, Halovány fénye, mint a köd, dereng, Alvó kísértetek a kerti fák, Haldokló hold virraszt a csönd felett.