Juhász Gyula

Mindnyájan a boldogság trónörökösei vagyunk ezen a földön. És mindnyájan száműzetésben.

Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat!

Mese volt, álom, káprázat? Lehet! Megszépítette bús életemet!

Mindig nevettek, akiket szerettem, Mindig nevettem, aki szeretett, Mindig csak vágytam és sohase mertem, Mindig csak vártam én az életet, Az élet elment, én is tovább mentem, Mindig daloltam és mindig feledtem.

Nem volt rossz, sem jó, Csak ember, fáradt, Várt, várt és nem lelt Soha csodákat.

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

A szerzők darabokat írnak, a költő egészeket.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már, de tavaszodván, ha sóhajt a rét, úgy érzem, Anna meleg szava szól át egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Nagy öröme vagy ma Lángoló szívünknek S neved áldott napja Új diadalünnep.

Minden vád ellen lehet védekezni, csak az önvád ellen nem.

Csak a hülye mondja a lángésznek, hogy bolond.

Az én imádságom: lelkem Istene, őrizd meg bennem mindhalálig a gyermeket, akinek születtem.

Békés, derűs karácsony éjjel: A nagy sötét mikor száll széjjel S mikor lesz béke és derű?