Juhász Gyula

Valami nagy, mély szerelem hiányzik, Valami sírás, valami öröm, Valami harc, valami csönd, Valami nagy, mély szerelem hiányzik! És így marad ez mindig, mindhalálig?

Ma jött az első csöndes férfibánat És lágyan érintette szívemet, Mint nyárutó esője néma fákat, Melytől az első holt levél pereg. Ma jött az első, csöndes férfibánat, Ma már múltakba nézek én utánad.

Vannak nők, akik egy életen által Kísérnek minket szomorú varázzsal, Mint hideg fényű, messze csillagok Örvények közt a gazdátlan hajót.
Nők, akik mindig, mindig velünk vannak, Fanyarbús illatát az új tavasznak Ők küldik és az őszirózsa gyászát, Gyötörnek mély emlékek távolán át.

Dísztelen ének ez, mint a hamuszínű Alkonyi fellegek november elején, Mint ódon omladék, melyen egymaga ül A csöndes feledés, mint egykor a remény. (...) Dísztelen ének ez, a semmiségbe megy, Mint a füst. Néma vád, vigasztalan panasz, Nem fogják érteni a boldog emberek, De mindegy neki már, örökre mindegy az.

A lélek hőmérője: a könyv. Mondd meg, mit olvasol, s megmondom: mi vagy, megmondom: mi az akaratod, célod, vágyad, álmod.

Minden kormányzat legnagyobb erőssége a gyönge ellenzék.

Bár gyötör az élet és félem a halált: Lelkembe zárva, mint tengerszem a hegyen, Antik pogány öröm mosolyog csendesen.

Szépség, szűzesség, ifjúság virága, Mint tépett párta, hullhat föld porába, Örökkön él én édes, büszke, drága, Mennyei mély szerelmem ciprusága.

Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben.

Amire vártam hosszú éveken: Találkoztál velem.
Kezem fehér kezedben reszketett: Ó mit mondjak neked?
Künn nyári alkony bíbora ragyog És én - veled vagyok. (...)
E percet százszor hiába lestem én, És most enyém, enyém!

És én úgy őrzöm e mosolygást, Miként a napsugárt a tenger, Elrejtve mélyen, szomorúan És - végtelen nagy szerelemmel.

Mielőtt innen végkép elmegyek, Szeretnék elköszönni, emberek. (...) Talán nem is kell még búcsúzni se? Hisz észre sem vett engem senkise.
Csak egy könny voltam, aki porba hull, Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

A beteg gyermek megtört tekintetében egy jövendő haldoklik.