Guy de Maupassant

A férfiak nem hisznek a magányos nők erényességében - és talán igazuk is van.

A rokonszenves vagy ellenszenves, pompás vagy szegényes lakások éppoly vonzók, vendégmarasztalók vagy taszítók lehetnek, mint lakóik. Megpezsdítik vagy ellankasztják a szívet, felélénkítik vagy elbágyasztják a szellemet, felszabadítják a szót az emberben, vagy kedvét szegik a társalgónak, felvidítják vagy lehangolják, valami megmagyarázhatatlan vágyat ébresztenek a vendégben, hogy megüljön vagy elmeneküljön.

Bármilyen ádáz és kemény a sors, lehet-e nem remélni, ha odakint szépen süt a nap?

Elérkezik az az idő, amikor el kell válni! Az öregek meg a fiatalok nem szoktak együtt maradni!

Üldöz a hangja! Azt hisszük, hogy őt halljuk. Menekülni szeretnénk, bármerre, bárhová, kiszökni ennek a háznak kísértetei közül. De maradni kell, mert mások is vannak, akik maradnak, s ők is szenvednek.

Komor az élet az olyan házban, mely üresnek látszik, mert örökre eltűnt belőle valaki, akit annyira megszoktunk, és ha kezünkbe akad a halott valamilyen kedves holmija, mindig friss fájdalommal telnek meg napjaink. Egy-egy emlék érinti minduntalan szívünket s megsebzi.

Minden csak nyomorúság, bánat, szerencsétlenség és halál? Mindenki csal, hazudik, szenvedést és könnyeket hoz? Hol találhatunk valamelyes nyugalmat és örömet? Bizonyára egy másik létben. Amikor a lélek megszabadul a földi megpróbáltatásoktól. A lélek!

Ha megöregszünk, nincs borzalmasabb, mint visszanézni fiatalságunkba!

Vannak emberek, akikre már nem is gondolunk, s egyszerre elénk állnak! Mintha csak látnád és hallanád őket... és ez ijesztő!

Látod, kislányom, ez a legjobb a világon! A tűz, az otthoni tűz, s körülötte kedveseink. Ez mindennél több!

A házasság rám nézve nem kötelék, hanem társas viszony. Tökéletesen szabad akarok lenni, minden cselekedetemben, lépésemben, mozgásomban. Nem tudnám eltűrni sem az ellenőrzést, sem a féltékenységet, sem azt, hogy valaki a viselkedésemet bírálja. Természetesen kötelezném magamat, hogy sohasem kompromittálom annak a férfinak a nevét, akihez feleségül mentem, sohasem teszem gyűlöletessé vagy nevetségessé. A férfinak is köteleznie kellene magát, hogy egyenlő rangú szövetséges társának tekint, nem pedig alárendelt személynek vagy engedelmes és alázatos hitvesnek.

Én molyan közelről látom a halált, hogy gyakran szeretném kinyújtani a karomat és visszalökni... azt látom mindenütt. Az úton eltaposott féreg, a lehulló falevél, egy fehér szál, amit valamelyik barátom szakállában észreveszek, a szívemet tépi, és fülembe kiáltja: itt van!

Mennyi bűbájos dolog volna az életben, ha kölcsönösen számíthatnánk az egymás tökéletes diszkréciójára! Az asszonyokat gyakran, nagyon gyakran, majdnem mindig az a félelem állítja meg, hogy leleplezik a titkukat.

Az értelmes ember kiverekszi a maga helyét, a többi elhull. Ez a társadalmi törvény.

Nem nehéz dolog művelt embernek látszani, annyi az egész mesterség, hogy ne fogasd rajta magadat valami tudatlanságon. Az ember manőverezik, elsikkasztja a nehézségeket, megkerüli az akadályokat, s egy lexikon segítségével lefőz mindenkit. Minden ember olyan buta, mint a liba, és olyan tudatlan, mint a szamár.