Guy de Maupassant

Az élet élménye, mely naponta újrakezdődik, az üde, vidám, szerelmes élet a lombok között remegett, a levegőben lüktetett, a vízen tükröződött.

A gazdagoknál, ha valamelyikük könnyelműsködik, egyszerűen csak ostobaságokat csinál. Mosolyognak rajta, és azt mondják: éli világát. A szűkölködők körében azonban az olyan fiú, aki rákényszeríti a szülőket a félrerakott garasok megbolygatására, gonosz teremtés, hitvány és cudar!

Nincsenek többé becsületes emberek; legfeljebb olyanok, akik a csirkefogókhoz képest becsületesek.

A házasság gondolata minden lányt megkomolyít.

Egy kulcs, melyet el lehet fordítani, egy ajtó, melyet be lehet zárni: látja, ennyi a boldogság.

Vannak esték, mikor a józanok is álmodoznak, mintha szárnyuk nőne.

A boldogság önző, nem szereti az idegeneket.

Ábrándjainkat néha olyan szomorúan siratjuk, mint a halottakat.

Mennyire magányos minden ember - hogy minden csak elszakítja, minden messzire sodorja őket attól, amit szeretnek.

Vannak pillanatok, amikor úgy látjuk, hogy minden megváltozott körülöttünk; még a mozdulatok is új jelentőséget kapnak, talán a nap egyes órái is megváltoztatták helyüket.

Minden szív azt képzeli: ő remegett meg először attól a sok élménytől, ami megdobbantotta már az első emberek szívét, és meg fogja dobogtatni az utolsó férfiét és az utolsó asszonyét is.

A képzelet táplálta meggyőződés sokszor gyötrőbb, mint a bizonyított tény, mert attól meg nem szabadul, abból ki nem gyógyul az ember.

Mindig az írásukból ismerhetjük meg legjobban az embereket. A szó elkápráztat és becsap, mert az arc is játszik hozzá, mert szájról száll a szó, és a száj vonz, és a szem elkábít. De a fekete betű a fehér papíron, az maga a meztelen lélek.

Mi nők, amit nem tudunk, azt legtöbbször kitaláljuk.

Az érzelem segítségével bármi behatolhat egy nő agyába; csak rendszerint nem marad meg benne sokáig.