Füst Milán

A szerelemről most azt gondolom: - Hogy mihelyt az ember a bensőségnek, meghittségnek eddig a stádiumáig jutott el... mihelyt valakivel úgy tud beszélni, mintha saját magával beszélne... nem is mintha saját anyjával volna együtt, hanem anyjáról képzelt ideáljával... - szóval lélek és lélek között semmi idegenség, semmi akadály, hamisság, alakoskodás... mikor nincs szükség ravaszkodásra: - mert szív szívhez szól... szívtől szívig egyenes az út: ez éppen, a legtisztább szerelem!

Csak maradandó dolgokra szabad költeni, nem pillanatnyi, múló örömökre... Amíg az élet meg nem tanít, hogy a maradandó sem többet érő, mint a pillanatnyi.

Mily szörnyű az a hazugság, amellyel valaki szerelmet hazudik... - s csak azért, hogy megejtsen, testileg meghódítson egy nőt... a lélekkel játszik, azt teszi tönkre... valami becseset sért, hogy olyasmit nyerjen, ami nem becses.

Akivel az embernek viszonya volt: azt alig rázhatja le magáról egykönnyen... a testén és lelkén talán örök nyomok maradnak utána!

A házasság is gazdasági kapcsolat, gyerekek! El ne felejtsétek! Mert olyan csak az olvasókönyvekben van, hogy a nyomor nem öli meg a szerelmet. Megöli.

Rövid az élet, - nincs sokféle lehetőség. Amit művelni akarsz, - annak neki kell ugranod, - mert mire tűnődésedből körülnézel, - minden elmúlt! Ha elvéted a tempót, a ritmust - minden későn érkezik.

Az bosszant, hogy az emberek hangja mindjárt más, ha kérnek valamit (...). - Sokkal jobban szeretném, ha akkor is épp oly zordon volna, - mint egyébként.

Megfigyeltem: csak azért kívánok rosszat az embereknek, mert, ha jól megy dolguk, - fitymálók s "az élőlények szemtelenségével" oly biztosnak, erősnek érzik magukat, hogy elviselhetetlenekké válnak.

A bizalom az a bizonytalan mérték-egység, melyre még mindig szükség van.

Ha nem adsz, nem gyűlölnek úgy, mint ha keveset.

Nem akarok többé olyat, amit nehezen lehet megszerezni: a sors nem akarja, hogy megszerezzem, különben könnyen adná.

A szeretet mellékterméke mindig gyűlölet.

Mily szép visszanézni, emlékezni az ifjúságra, mely már messze tűnt! Újra sétálni a mezőkön! A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is: szép volt. Vannak zordabb lelkek, akik tudják, hogy nem volt benne szépség - de ki az, aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel!

Az optimistáknak is igazuk van: - bármi történjék is a világgal, az meglepően fennáll, a legnagyobb megpróbáltatások után is: valahogy lesz, - nem oly forrón esszük, mint ahogy főzzük; - s a pesszimistáknak: hogy mégis mindig rosszul sikerül, amit az ember tervbe vesz.

Örömeid mérgek, melyek elpusztítanak (étvágyad, szerelem) - s a mérgek az örömeid.