Fodor Ákos

Voltam mámoros Mozart-dallam-koromban. Bach-józan vagyok.

Hozzám tartozol - nekem: nem.

Veled marad, amihez nem ragaszkodsz. Felfoghatatlan bolygópályán keringve meg-megközelít olykor és olyankor az örömtől fölsír a pillanat.

Ott állsz a Vihar Dobbanatlan Szívében. Állsz. Állsz és mozgatsz.

Isten álmai volnánk? És ha: csoda-e, hogy föl-fölriad?

Én is vágtam szét labdát: én is zokogtam: nincs benne semmi.

Beletörődöm, hogy bele ne törjek. (A hős csak öl és hal.)

Szememmel táncolt a szemed, beszélt szememmel és ölelkezett: Sírás, csend, szigor és révület - mi minden? Csak szemem és szemed.

Föl sem ismernék a rólad készült képek, ha látnák egymást.

Szórakozottan másvalaki arcával mosolyodtam el.

Együgyűen, mint egy kislány. Mint egy vihar. Mint egy "nem-tudom".

Hogyan adhatnék választ, mikor a kérdést is csak keresem?

Két bánatom van: egyik, hogy meg kell halnom; másik, hogy addig élnem kell. Két örömöm van: egyik, hogy meghalhatok; másik, hogy addig élhetek.

Mindegy, hogy honnan. Mindegy, hogy hová. Mindegy, hogy mégy-e. Figyelj.