Fodor Ákos

Múltunk: romlott étel. Jövőnk: dilettáns recept. - Koccintson a Séffel az, ki jót épp most ehet!

Érkezz sírva, majd gyakorold a nevetést s mosollyal távozz.

Jó, tudom, és nem kétlem, tudod: együtt töltöttük az egész napot, - de annyit most kérdezhetek talán, hogy közben, csak egyszer is, gondoltál-e rám.

Gömb-boldoggá pihentetnek a dolgok. Pótolhatatlanok vagyunk, de nélkülözhetőek.

Úgy félek tőle, ahogy csak erősebb fél- het a Gyengébbtől.

A szeretők tengernél, napnál, időtlen térnél többet nem akarnak, kevesebbel be nem érhetik.

Mindünk anyaga sugárzó lehetne, ha mernénk hasadni.

Én azt szeretem, ha mindenki beszélhet - csak ne egyszerre...!

Míg szükségem van rá, hogy szükség legyen rám: függőben vagyok.

"Kibírhatatlan!" mondjuk - és kibírjuk.

Legfőbb érdeklődési köröm hogy vajjon mi köze dolgaimhoz azok körének akik érdeklődés nélkül dolgoznak dolgaim ellen.

Süket embernek se mondd, mit nem mondanál annak, aki hall.

Nem kívánok korszerű lenni. (A Kor olykor lehetne én-szerűbb - de ha nem, hát nem.) Panaszra semmi okom: viszonyunk ilyenre sikerült.
Eltűnünk majd, s tűnik korunk velünk.

Élvén e világban megnyugodva láttam: öl, hal és terem. - Megy ez, nélkülem.