Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Igen figyelemre méltó, hogy az emberiség jótevői, előrevivői nagyrészt félelmetes vérontók voltak.

Csak a társadalmi rendet kell (...) egészségessé tenni, és egyszerűen eltűnik a bűn, mert hiszen nem lesz mi ellen tiltakozni, és egy csapásra igaz emberré válik mindenki.

Az okos magatartáshoz a puszta ész nem elég.

Ha elérsz a határig, és nem léped át, boldogtalan leszel, de ha átlépnéd, talán még boldogtalanabb lennél.

Teljesen kiegyensúlyozott ember alig van, ez kétségtelen, sok tízezer, vagy talán százezer között egy ha akad, és az is elég gyenge példány...

A királyné, aki harisnyáját javította a börtönben (...), bizonyosan igazán királynői volt, talán még inkább, mint a díszes ünnepségeken.

A halálraítélt egy órával a kivégzése előtt mindig azt mondja vagy gondolja, hogy ha valahol egy magas sziklatetőn kellene élnie, olyan kicsi helyen, hogy éppen csak meg tud állni, és körös-körül szakadék van, tenger, örök sötétség, magányosság, örökös vihar; ha ott, azon az arasznyi helyen kellene állva töltenie egy életet, ezer évet, egész örökkévalóságot, még az is jobb, mint meghalni most mindjárt. Csak élni... élni... élni... Akárhogyan is, de élni!

Aki két nyulat hajt, egyet sem fog.

Minden relatív, minden viszonylagos, minden csak formaság...

A kérdés most már ez: a betegség szüli-e a bűntettet, vagy magának a bűntettnek sajátos természetéből következik, hogy mindig együtt jár valami beteges folyamattal?

Mit gondolsz, nem egyenlíti ki a parányi, egyszeri bűnt ezer jótett?

Beteges lelkiállapotban álmaink sokszor hihetetlenül plasztikusak, élesek és rendkívül hasonlatosak a valósághoz. Lehetetlen képek villannak fel néha, de ugyanakkor a körülmények és a történés egész folyamata annyira valószerű, olyan sok apró, váratlan, de művészileg tökéletesen odaillő részlet egészíti ki őket, hogy ébren ki nem gondolhatta volna az álmodó, még ha olyan művész is, mint Puskin vagy Turgenyev. Az ilyen kóros álmok mindig sokáig megmaradnak az emberben, és az amúgy is megrongált, felzaklatott szervezetre erősen hatnak.

Megérti, uram, megérti, mit jelent az, ha valakinek már nincs hová mennie? (...) Mert hiszen mindenkinek kell, hogy legalább egy utolsó menedéke legyen!

A szegény megőrizheti vele született nemes érzületét, a koldus soha.

A szerető jámborság roppant erő, a legesleghatalmasabb, amelyhez hasonló nem terem sehol.