Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Az emberi lét egész törvénye csakis abban rejlik, hogy az ember mindig tudjon meghajolni a mérhetetlen nagy előtt. Ha az embereket megfosztják a mérhetetlenül nagytól, akkor nem élhetnek tovább, hanem meghalnak kétségbeesésükben. Az embernek éppen annyira szüksége van a mérhetetlenre és a végtelenre, mint arra a kis bolygóra, amelyen lakik.

Vannak a rémületnek olyan szilaj pillanatai, amikor az ember nem a szokott hangján kezd kiabálni, hanem olyan iszonyú hangon, amilyet addig fel sem lehetett tételezni róla, és ez néha rendkívül félelmetes.

Vannak másodpercek, egyszerre csak öt vagy hat adódik, amikor az ember hirtelen a teljesen elérhető örök harmónia jelenlétét érzi. Ez nem földi érzés; nem azt mondom, hogy mennyei, hanem azt, hogy az ember földi formában nem tudja elviselni.

Én roppant szeretek "magamat sajnálva" sírni.

A nagy éjszakai tűz mindig ingerlő, és vidító hangulatot kelt: ezen alapulnak a tűzijátékok; csakhogy ott a tűznek szép, szabályos körvonalai vannak, és teljesen veszélytelen lévén, játékos és könnyed hatást kelt, mint egy pohár pezsgő.

Aki teljesen ateista, az a legteljesebb hithez vezető lépcső utolsó előtti fokán áll (aztán vagy túllép rajta, vagy nem), de a közönyösnek nincs semmilyen hite, legfeljebb a gyarló félelme, az is ritkán: csak ha érzelmes az illető.

A kiváló tehetségek mindig magukhoz ragadták a hatalmat, és zsarnokok lettek. A kiváló tehetségek szükségképpen zsarnokká válnak, és mindig nagyobb erkölcsi rombolást végeznek, mint amennyi hasznot hajtanak.

Különb dolog addig vitatkozni, míg jutunk valamire, mintsem diktátorok módján csak ülni és hallgatni.

Én szeretem a liberalizmust meg a korszerűséget, és szeretem hallgatni az okos beszédet, de előrebocsátom: csak férfiak szájából.

Az alamizsnában van valami, ami örökre megrontja az embert...

Nem élhetjük le egész életünket a saját fantáziánk csúcsain.

Alighanem igaz az, hogy az emberi élet második fele rendszerint csak az első felében felszedett szokásokból áll.

Az effajta korhelyekben, akik hosszú éveken át ittak, végül mindig marad valami italgőzös zagyvaság, valami ütődöttség, hibbantság, bár, különben ha kell, csaknem ugyanúgy ravaszkodnak, szélhámoskodnak és csalnak, mint akárki más.

Ahhoz, hogy nyulat készítsünk vadasan, nyúl kell, ahhoz, hogy higgyünk istenben, isten kell...

Minden nép csak addig nép, amíg külön saját istene van, és a többi istent, valahány csak akad a világon, minden megalkuvás nélkül elveti; amíg hisz abban, hogy a saját istenével győzni fog, és a többi istent mind kiűzi a világból.