Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Nem a hatalomban van az Úr, hanem az igazságban.

Nem is képzeled, milyen paradicsomot varázsoltam volna körüled. A paradicsom a lelkemben volt és én minden virágát ide ültettem volna. Jó. Nem szerettél volna. Hiszen ez sem változtatott volna a dolgon. Minden úgy maradt volna, ahogy kívántad és én nyugton hagytalak volna. Úgy bántál volna velem, mintha a jó barátod volnék, mindent elbeszéltél volna, mind a ketten örültünk és mosolyogtunk volna és vidáman néztünk volna egymás szemébe. És így múlott volna el életünk. Ha pedig másba szerettél volna bele - azzal sem törődtem volna. Vele sétáltál és nevetgéltél volna, én pedig az utca túlsó felén a szememmel kísértelek volna benneteket... 

Van olyan eszme, amelyet, mihelyt szavakba öltözteti az ember és hangosan kiejti a száján, rettentő ostobának látja. Olyan ostobának, hogy az ember önmaga is szégyelli. És miért? Azért. Mert valamennyien olyan rosszak vagyunk, hogy az igazságot egyáltalán nem tudjuk elviselni.

Ez egy fantasztikus, sötét, modern ügy, napjaink esete, amikorra már megzavarodott az emberi szív; amikor azt a mondatot idézik, hogy a vér "felfrissít", amikor kényelemben élve prófétálnak a létről. Itt könyvízű ábrándokról van szó, a szív teoretikus izgatásáról, kérem.

- Ne vesse meg az életet, Rogyion Romanovics, sok van még maga előtt. (...) - Mi az a sok még előttem? - Élet! Nem próféta ön, mit tudhatja! "Keressetek és találtok!" Talán éppen ezt várja öntől az Isten!

Nagy embernek kell lennie valakinek ahhoz, hogy ellen tudjon állni még a józan észnek is.

A legnehezebb az életben: élni és nem hazudni.

Mi lenne, ha nem halnék meg?! Mi lenne, ha visszanyerném az életet?! Micsoda végtelenség?! És ez mind az enyém lenne! Akkor minden percet örökkévalósággá változtatnék, nem vesztegetnék el semmit, minden percet számon tartanék, és egyet sem fecsérelnék el hiába!

Véleményem szerint mindannyiunk között az a legokosabb, aki magát minden hónapban legalább egyszer bolondnak nevezi. 

Gyermekek jelenlétében meggyógyul a lélek.

Hát nem mosod le a bűnöd felét már azzal, hogy vállalod a szenvedést?

Semmi sem egyszerűbb, mint elítélni a gonosztevőt, és semmi sem nehezebb, mint megérteni őt.

A hazugság körforgásába sodródott emberek vétkeznek, és menthetetlenül elpusztulnak.

Az ember azért áll bosszút, mert igazságosnak találja.

Mindenkinek az emlékei között akadnak olyanok, amelyeket az ember nem mindenki előtt tár fel, legfeljebb a barátai előtt. Akadnak olyanok is, amelyeket még barátainak se tár fel, legfeljebb saját magának, de magának is csak hétpecsétes titok gyanánt. És vannak végül olyanok is, amelyeket még saját maga előtt se mer feltárni, és ilyen dolgokból minden rendes ember emlékezetében épp elég halmozódik fel. Sőt úgy áll a dolog: minél rendesebb ember valaki, annál több ilyen emléke van.