Antoine de Saint-Exupéry

Az ember nem egyes darabok összege, hanem oszthatatlan valami, uralkodó egység.

Az ember azért kiabál olyan hangosan, mert a nyelve elégtelen, így akarja elnyomni mások szavát.

Amit látok, az csak a kéreg. Ami a legfontosabb, az láthatatlan.

Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem (...). Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.

Mi a távolság? Jól tudom, ami igazán érinti az embert, az soha nem mérhető meg, nem számolható ki. A valódi távolságnak sincs köze a szemünkhöz: csak a lélek érezheti át. Értéke a nyelv értékében rejlik, mert a nyelv kapcsolja össze a dolgokat.

Szeretsz, mert szeretsz. A szeretetnek nincs semmiféle észoka.

Mindenekelőtt a cselekvés a fontos, a célok ugyanis csak látszólagosak, önkényes állomások, és magad sem tudod, hová mész. (...) Nem tudhatsz előre semmit az egyes állomásokról, ezek csak szavakban léteznek. Egyedül az iránynak van jelentősége. Az a fontos, hogy haladj valami felé, nem pedig az, hogy meg is érkezz, mert úgysem érkezünk meg soha sehová, csak halálunkban.

Csak az ismeretlentől fél az ember. De aki szembeszáll vele, annak már nem ismeretlen.

Helyrehozhatatlan a múlt, a jelen viszont olyan számotokra, mint az építő lába előtt heverő mindenféle épületanyag: a ti dolgotok, hogy jövendőt építsetek belőle.

Amit az ünnep előtt adsz az ünnepre, az jobban gyarapít téged, mint amit az ünnep egyszeri alkalommal képes lesz neked nyújtani.

Engem szeretni velem való együttműködést jelent.

Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat.

Nem szerelem az, amelyik lassan születik, mert a szerelem annak a kenyérnek a felfedezése, amelynek az éhségére megtanítottalak.

Nem az a fösvény, aki nem teszi magát tönkre ajándékozással, hanem az, aki nem adja cserébe saját arcának ragyogását a te adományodért.