Antoine de Saint-Exupéry

Semmit nem kaphatsz attól az elérhetetlentől, akit csak érzékeiddel vágysz, és megkeseríti álmatlan éjszakáidat, amint éhes kutyád sem ér semmit a hús képével.

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy kapcsolatot találsz a dolgokkal, és megfogod, vágyol rájuk, lemondasz róluk, és reméled, szétzúzod és szétszórod, meghódítod és birtokolod őket. Mert nem fogsz és nem tartasz meg, nem birtokolsz és nem veszítesz el, nem lelsz meg újra, nem remélsz és nem kívánsz egyebet, csak azt a fényt, amelyet a napjuk kölcsönzött nekik.

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz.

A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.

A vágy tökéletes kifejezése kell, az, hogy ne holmi képtelen akadályokba ütközzél, hanem magába az élet-akadályba, a másik táncosba, a vetélytársadba - akkor aztán kezdődhet a tánc. Különben te is olyan ostoba vagy, mint az, aki önmaga ellen játssza meg magát fej vagy írásra.

A szeretet az a folyamat, melynek során visszavezetlek önmagadhoz.

Hazugságokból mindig marad vissza valami, mert olyan szempontot kínált, amelyből valóban létező igazságokat lehet felfedezni.

Barátaid szükségszerűen rád unnak. Más házakba mennek, ott panaszkodnak rád. De aztán, amikor kipanaszkodták magukat, visszajönnek, mert megbocsátottak neked, és megint szeretnek újból, készen rá, hogy akár az életüket is kockáztassák a te életedért. Ám ha egy harmadiktól tudod meg (aki váratlanul visszamondja neked, ami nem neked volt szánva) azt, hogy már elég volt belőled, ami tehát független tőled, az azt eredményezi, hogy eldobod magadtól azokat, akik szeretnek, s akik most visszajönnek hozzád, mert újra szeretnek.

Azt, hogy a bölcsesség nem válasz, hanem a folyton változó szavakból való kigyógyulás, azoktól tudom, akik szeretik egymást, akik lábukat lógatva, szorosan egymáshoz simulva üldögélnek a narancsültetvény alacsony kőkerítésén, és jól tudják, hogy nem kapnak választ tegnap feltett kérdéseikre. Én azonban ismerem a szerelmet, és ezért tudom, hogy azt jelenti: megszűnik a kérdezés.

Emberek azt állítják magukról, hogy józanul gondolkodnak, szkeptikusak és ironikusak, holott az irónia nem az igazi ember, hanem a tunya szellem tulajdonsága. Mert a szerelmet sem ajándékként adja neked valamely arc, amint a lélek derűje sem a táj látványából, hanem sikerrel megvalósított hegymászó vállalkozásából származik.

A lebecsülés az alacsonyabbrendű ember agyában születik meg, mert az ő igazsága kizár minden más igazságot. Mi azonban tudtuk, hogy az igazságok megférnek egymással, ezért eszünkbe sem jutott, hogy lealacsonyítjuk magunkat, ha elismerjük a másik igazságát, jóllehet az minálunk tévedés. Az almafa tudtommal nem nézi le a szőlőtövet, sem a pálma a cédrust.