Agatha Christie
Úgy látszik, kényszerítettelek, hogy igazat hazudj.
Sohasem felejteni... várni... terveket szőni... remélni... szívvel-lélekkel, minden erejével eltökélni, hogy amit akar, elérje a végén. Vannak ilyen férfiak.
Jómagam mindig zavarban vagyok, mi a helyes és mi a helytelen... pedig könnyű eldönteni, ha a helyes kellemetlen és a helytelen kellemes, mert akkor tudjuk, hol állunk, de ha fordítva van, az baj, és véleményem szerint, ugyebár, mindenki cselekedjen úgy, ahogy helyesnek látja.
Ahol van konyhalány, ott van remény. Úristen, mi lesz velünk, ha senki sem tart már konyhalányt! A konyhalányok fecsegnek. A szakácsnő és magasabb rangú cselédek úgy elnyomják folytonos rendreutasításukkal, hogy csak természetes, ha kikívánkozik belőle, amit tud, és elmondja valakinek, aki szívesen hallgatja.
Nem vezet sehova, ha azért gondolunk valamit, mert azt akarjuk gondolni.
A szem azonban igen megbízhatatlan tanú (...) Nemegyszer csupán azt látjuk, amit a szemünknek szántak.
A főzés igazán tág teret nyújt az érzelmi árnyalatok kifejezésére.
A legmélyebb az erősek szenvedése.
Mindig vállalnunk kell bizonyos kockázatot. És gyorsan kell megtenni, nem sokat gondolkodni rajta.
- Néha jó a múltban élni. - Nem mehetünk vissza. Nem vezet út visszafelé, csak előre.
Megfoghatatlan, hogy egy orvos, aki egész idejét mások betegségeinek szenteli, olyan közömbös legyen a tulajdon családtagjainak egészsége iránt. Mindig nevet, ha valamelyikük betegségről panaszkodik.
Régóta tudta a módját, hogyan ringassa álomba magát, amikor akarja. Gondolataink tárházából előveszünk néhányat, de nem ragadjuk meg, nem mélyedünk el benne, hagyjuk, hadd surranjanak át tudatunkon, hadd enyésszenek el csöndesen.
Különös, ahogy beszivároghat valami az emberbe anélkül, hogy tudná.
Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam Jane-nel... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem Jane-t, hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre...
Múlt és jövő egyszerre létezik (...), az időben éppen úgy lehet utazni, mint a térben, egyik ponttól a másikig visz az út.