Agatha Christie

- Először is, a piros mindig követi a feketét. (...) Így van ez a szerencsejátékban. A ruletten esetleg hosszú ideig csak a fekete nyer, de a törvényei szerint végül óhatatlanul a piroson áll meg a golyó. - Úgy érti, hogy a szerencse forgandó.

Soha nem szűnő, lenyűgöző hatással vannak rám az élet permutációi és kombinációi.

Egy orvosnak mindig rosszabb, hisz érti. Nem kapaszkodhat hamis reményekbe.

A halál árnyékában ragaszkodunk az élethez.

A szó, mademoiselle, nem egyéb, mint a gondolat burkolata.

Ha valaki azt hiszi, mindent elmond, akkor is óhatatlanul válogat. Ha most arra kérném, mondja el, mit csinált tegnap, esetleg azt felelné: "Kilenckor keltem föl, fél tízkor reggeliztem, kávét és szalonnás rántottát, aztán elmentem a klubomba" - és így tovább. Nem mondaná el például: "Beszakítottam a körmömet, és le kellett vágnom. Meleg vizet kértem a borotválkozáshoz. Kilöttyentetettem az abroszra egy csepp kávét. Lekeféltem a kalapomat, és a fejemre tettem." Nem tudunk mindent elmondani, ezért válogatunk.

Nincs borzasztóbb, mint a gyanú légkörében élni, érezni a ránk tapadó vizsgálódó tekintetekben, mint változik a szeretet félelemmé. Nincs szörnyűbb, mint gyanúsítani azokat, akik közel állnak hozzánk, akiket szívünkbe zártunk. Mérgező miazma a gyanú.

A tapasztalt horgász pontosan tudja, melyik hal mire harap.

A kiejtett szó és a leírt szó között bámulatos szakadék tátong. A mondatot ki lehet forgatni úgy, hogy pontosan az ellenkezőjét jelentse az eredeti értelmének.

Az akut téboly egyik legjellegzetesebb sajátossága a mélyen rejlő vaslogika. Van, aki azt hiszi, isteni küldetést hajt végre, ha papokat öl, vagy orvosokat, vagy akár öreg trafikosnőket, és a tett mögött mindig ott rejlik a teljesen ésszerű megokolás.

- Mi a megbocsáthatatlan hiba? - Nem venni észre, ami kézenfekvő.

Valamennyien képesek vagyunk arra, hogy úgy nagyjából megítéljük, milyen napszakban is vagyunk, hogy reggel van-e vagy dél, esetleg késő délután vagy már este, érted, nem kell gondolkodnunk rajta, anélkül is tudjuk, és ehhez nincs szükségünk mérőműszerekre, napórára vagy homokórára, karórára vagy faliórára. De ha megbeszélésre kell rohannod, vagy el kell érned a vonatot, ha pontos időre kell ott lenned bizonyos meghatározott helyen, akkor már gondolkodnod kell, és ki kell találnod azokat az eszközöket, amelyek a segítségedre lehetnek abban, hogy pontos légy. Azt hiszem, az élettel szembeni magatartásunk is ehhez hasonló. Hol boldogok vagyunk, hol meg boldogtalanok, haragszunk valamiért vagy neheztelünk valakire, tetszik nekünk valami vagy valaki, esetleg éppen fordítva: ki nem állhatjuk.

A nők szemében mindig a szerelem az első.

Mindenki a maga szemszögéből nézve ítéli meg a többi embert. A dolgokkal sem vagyunk másképpen. Ahány ember, annyifélének látja a fákat vagy a tengert. Nincs két olyan festő, aki egyformának ábrázolná például a St. Loo-i kikötőt.

Mi valamennyien arra használjuk a képzeletünket, hogy kimenekítsen minket a valóságból, hogy lehetőleg el tudjunk távolodni önmagunktól.