Agatha Christie

Metódus, barátom, metódus. (...) Ez az egész. Rendezni kell a gondolatokat, és ha egy-egy kis tény vagy jelenség nem illik bele a rendszerbe, nem szabad azt eldobni, hanem annál jobban meg kell vizsgálni. Ha nem is mindjárt veszed észre a jelentőségét, bizonyos lehetsz benne, hogy még nagy jelentőségűvé válhat.

Az emberekben nincsen igazi eredetiség, sem a hétköznapi életében, sem akkor, amikor átlépik a törvényes határokat. Ha egyszer valaki már elkövetett egy bűncselekményt, a többi, ami utána jön, hasonlítani fog az elsőhöz.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha megtanultuk volna, hogyan kell csinálni, éppen úgy tudnánk emlékezni a jövőre, ahogyan fel tudjuk idézni a múltbeli eseményeket. Persze így, ahogy én elmondom, csupa sületlenség, de tudom, hogy van ennek egy jól megalapozott elmélete is. És hiszek is abban, hogy van bennünk valami, ami csakugyan tudja, hogy mi vár ránk a jövőben. Ez magyarázatul szolgál arra is, hogy miért ódzkodunk néha egyes dolgoktól. Tudjuk, hogy a sorsunk nagy terhet készül a hátunkra rakni, és igyekszünk elhúzódni előle.

Csak az embernek adatott meg az öröklét. Vajon mi ez, ha nem arrogancia? És mégis hiszünk benne.

Az ember imádta a követ, és megépítette Stonehenge-et. De akik építették, azoknak ma már nyomuk sincs, Stonehenge azonban még mindig áll. És mégis, akármilyen furcsán hangzik, azok az emberek tovább élnek bennem és benned, és minden leszármazottjukban, a kő pedig, Stonehenge kövei halottak. Aminek pusztulnia kell, az fennmarad, és ami tartósan élni látszik, tulajdonképpen halott. Micsoda paradoxon!

A halottak azt akarják, hogy bátran elviseljük veszteségeinket, és csak éljünk úgy, mint azelőtt, igaz? Csak nehogy szomorúak legyünk! Mindenki ezt mondja, de a magam részéről sohasem tapasztaltam, hogy volna valami alapja ennek az, egyébként valóban vigasztaló elképzelésnek. És természetesen ezt is az élők találták ki, hogy megkönnyítsék a dolgukat. Mert látod, bármiről is legyen szó, az élők nem mindig értenek egyet, tehát nem látom be, hogy miért volna olyan egyöntetű a halottak véleménye. Ha egyáltalán van halál utáni élet, akkor azt hiszem, odaát is éppen annyi önző lélek van, mint itt a földön. Hiszen az lehetetlenség is volna, hogy azok, akik életükben tele voltak mindenféle érzéssel, egyetlen pillanat alatt levetkőzzenek magukról minden rosszat, és felöltsék az önzetlenségnek és a jóságnak a köntösét. Nevetnem kell. Képzelj el egy özvegy férfit, aki a temetés utáni reggelen azzal a felkiáltással ül le reggelizni, hogy "Mary nem akarná, hogy szomorkodjak", és azzal jó étvággyal felfal mindent, amit csak maga előtt lát. Honnan tudja, hogy Mary odaát mit gondol? Lehet, hogy sír, és fogait csikorgatja - az asztrálfogait, természetesen - látván, hogy a férjeura úgy él tovább, mintha ő soha nem is létezett volna. Hiszen a legtöbb nő szereti, ha a férje körülugrálja. Miért változna meg az ember jelleme a halála után?

A legártatlanabb ember is elveszti a fejét, és képtelen dolgokat művel, ha hirtelen veszély fenyegeti.

Ha mindenki hazudik, abba ugyanúgy belezavarodunk, mint ha mindenki igazat mond.

A legkedvesebb, a legszeretetreméltóbb emberek nem feltétlenül a legügyesebbek is.

Parányi vigasz, de mégis vigasz.

A macska csak ösztöneinek engedelmeskedik, amikor játszik az egérrel! Ilyennek teremtették. A férfiak nem kisfiúk, akiket óvni és védelmezni kell. Találkozniuk kell macskatermészetű nőkkel... és hűséges spánielekkel, mindhalálig-csak-téged-imádlak nőkkel, és zsémbes, kárpáló, csípős kotlóstyúknőkkel... és mindenféle nővel, amilyen csak van! Az élet csatatér... nem majális!

- Egy fogékony gyerek könnyen hajlamos a hőskultuszra, és a fiatal lélekben könnyen gyökeret verhet egy felnőttkorban is kitartó rögeszme. - Igaz. (...) Az a közkeletű nézet, hogy a gyerekek könnyen felejtenek, nem felel meg a valóságnak. Sok embert egész életében fogva tart egy eszme, amelyet zsenge gyermekkorában plántáltak belé.

Azt szokás mondani, hogy a halottakról jót vagy semmit. Szerintem ez ostobaság. Az igazság mindig igazság marad. Mindent egybevetve akkor már jobb, ha az ember az élőkről fogja be a száját. Őket esetleg megsértheti az ember. A halottak túl vannak ezen. De a zűr, amit okoztak, túlélheti őket.

Nincs az a férfi, akinek biztonságos dolog lenne megmondani a feleségéről az igazat! Mulatságos dolog, de a nőkben jobban megbízom. Nekik meg lehet mondani a férjükről az igazat. A nők szemrebbenés nélkül hajlandók elfogadni azt a tényt, hogy a férjük bitang, svindler, kábítószert szed és megrögzött hazudozó, általában utolsó disznó... anélkül, hogy ez a legcsekélyebb mértékben is befolyásolná a csibész iránti érzelmeiket. Csodálatos, hogy a nők mennyire realisták.