Idézetek a vigaszról
Amibe nem halsz bele, attól megerősödsz.
Jogom van fölfelé nézni. Az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen csillagra - ha odalent vihar, eső vagy áradás van.
Ha az ember megszúrja az ujját és az vérezni kezd, akkor a szervezetünk azonnal kitermel olyan anyagokat, amik a vérzést elállítják, s a sebet begyógyítják. Másnap már nem érzünk belőle semmit. Na most a lelki sebeinkkel is így vagyunk, sőt tulajdonképpen még cifrábban. Mert nemcsak hogy begyógyulnak azok a sérelmek, bukások, balszerencsék, pofonok emlékei, amelyeket elszenvedtünk az életben, hanem működik bennünk, a szervezetünkben valamilyen megszépítő indulat, valamilyen olyan erő, ami átkölti a rajtunk esett szégyent, vagy azt a kudarcot, amit vallottunk.
Bárcsak félredobhatná kételyeit, félelmeit! Mennyire szerette volna hinni, hogy akármilyen rettenetesnek tűnjön is gyakran a világ, az élet több az összevisszaságnál!
Repülj madárként a jelened fölé - s nézz vissza, miközben szabadon szárnyalsz: kék az ég, s lent szánalmasan kicsivé válnak a gondjaid... A jövődben jársz.
Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.
Jó reggelt, apám. Üres a kezem, de neked adom ezt a felkelő napot, ami vörös, mindenható, hogy kevésbé szomorú és boldogabb legyél, hogy azt hidd, hogy helyesen cselekszel, és én boldog vagyok.
Isten nem a kitüntetéseidet, az okleveleidet és a diplomáidat, hanem a sebeidet fogja nézni.
A lélek elnehezedik az élet sötét próbatételei alatt, de újjászületik a lét küzdelmében.
A fájdalmat és a veszteséget mindenki ugyanúgy éli meg. Nem mindenkinek adatik meg a boldogság és a szeretet, de a fájdalomban és a veszteségben mindenki osztozik.
Az egyetlen elviselhetetlen dolog az, hogy semmi sem elviselhetetlen.
A reménytelen helyzeteknek megvan az az előnyük, hogy zavartalanul kiaknázhatod a bennük rejlő korlátlan szabadságot.
Mindig marad valami, amit szerethetünk. Ha ezt nem tanuljuk meg, nem tanultunk soha semmit.
Mit számít, hogy többé nem tündököl, az a fény eltűnt a szemem elől, az óra vissza sose jő, mikor nyílt a virág, pompázott a mező; nem szomorkodunk: az ad erőt, ami megmarad.
A fájdalom néha olyannyira életed részévé válik, hogy azt hiszed örökké tart. (...) Aztán egy nap érzel valami mást, valami rosszat, csak mert az szokatlan, és abban a pillanatban rájössz, hogy boldog vagy.
Facebook
Pinterest