Idézetek a vallomásról
Egyszer már megmondtam, hogy szeretlek! - Majd szólok, ha változott a helyzet.
Reménytelen ábránd volt csak, Áprilisi múló nap. Az álmaim mégis felkavartak, S a szívemet elloptad.
Óh, jaj, szédülök itt a parton, Óh, jaj, most mindjárt itt leszel, Kérdezlek majd és kérdezel És összecsap két szomju-lélek És fejemet kebledre hajtom. Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
Mert engem nézett, Mert engem látott. S mert nagyon szeretsz: Nagyon szeretlek S mert engem szeretsz: Te vagy az Asszony, Te vagy a legszebb.
Itt maradok veled. Hallak. Rád figyelek, de még szégyenkezve és kissé tartózkodóan, mint a virág, mely a februári nap simogatására nem mer egészen kinyílni.
Mert ha vidám vagy, meg akarom kétszerezni vidámságodat; ha bús vagy, akkor meg akarom felezni veled a bánatot és így öröm lesz az néked, mélyebb az örömnél. És ha jól érzed magad, mulatsággal és változatossággal fogom üdíteni lelkedet; ha pedig beteg vagy, ápolni foglak; és ha fáradt vagy, a keblem lesz majd alvópárnád, hol nyughatol - s éjjel és nappal a lelkem a lelkeddel lesz és karom ölelni fog. És ha nem kívánsz, távol leszek; és ha ismét akarsz, ott leszek nálad. És ha előtted halok meg, úgy rendjén van és le kell mondanod rólam - ám ha te hagysz engem itt hátra, akkor követni foglak a máglya tüzén keresztül, mert nem akarok nélküled élni egyetlen napot sem.
Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tűz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyűlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.
Félek mindenkitől, beteg s fáradt vagyok; kívánlak így is, meglehet, de a hitem rég elhagyott.
Ugye beengedsz, hogyha kopogok? Ugye meghallgatsz, hogyha suttogok? Ugye elhiszed, amit gondolok? Ugye megtartasz, hogyha maradok? Ugye elengedsz, hogyha indulok?
Nem érek többet nélküled a holdnál, amely az égbolt éji útjain csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Mi nem úgy kezdtük, ahogy mások kezdték, mi nem csodáltuk meg a holdas estét, Te csak szelíden - most is érzem - megfogtad a kezem.
Szeretnék mindennap így felébredni, a szemed tüzében égni, és az illatodban fürdeni.
Alig hiszem el, hogy létezel! Téged megegyedítettek: ilyen nő nincs másik!
Jöttem, dobolt a lázas expressz, a szívverésem nem kevésbé, s elémfutásoddal avattad betoppanásom érkezéssé.
Melletted még a szomorút is csaknem összetévesztem a kéjmámorral, mert általad kezdem érezni, mit jelent az, hogy élet. Olyan ez, mintha szüntelenül delejben tartanál.
Facebook
Pinterest