Idézetek a valentin-napról
Szelíd szemed, mint a galambpár, dús fürtjeid szökellő kecskenyáj; fogacskáid mint hófehér juhok, mik a folyóról jöttek úsztatásról; mind ikret ellett, nincs közöttük meddő. Karmazsin szalag az ajkad, s a beszéded méznél édesebb.
Volnék nyakadra csöppent körtelé, volnék ruhádba kent hasonlatok, apró göröngy, ha megbotolsz belé, kicsiny bogár, ha eltaposgatod.
Éppen elég tapasztalattal rendelkezem, hogy meg legyek győződve róla: mi ketten egymáshoz tartozunk. Pontosan kiegészítjük egymást, úgy, ahogyan a hegyek és a völgy egyetlen zárt egységet alkotnak.
Szólj, csak szólj, hallgatok, hallgatok a világ végeig, s várom a perceket, amelyekben engemet értesz! mert nekem már csak te vagy és nem is lesz soha másom: sem étel, sem ital, sem munka, sem élet...
Szeretlek, mert oly szép szemed van, Hogy nappal van, hol az ragyog; Még a lelkemben sincsen éjjel, Pedig én oly sötét vagyok!
Adj nekem inkább kemény szócserepet, amely nem eladó, megkapaszkodunk benne, és tartani fogjuk magunkat, megsebzett ujjakkal, de együtt.
Te vagy az életem legjobb része!
Vannak napok, amiket kineveznek - kinevezünk szeretetnapnak, ünnepének. Forgolódnak a virágboltban, az ékszerüzletben a jobb érzésűek, dugva viszik az ajándékot, kíváncsian várják a viszonzást. Én arra gondolok, hogy kellenek-e ezek a deklarált napok, kellenek-e a kikényszerített csókok, nem hiszem.
Talán mondanom se kell, még nem történt velem hozzád fogható.
Te vagy már nekem minden nő, aki volt, és minden nő végleg elhagy, ha te elhagysz.
Te sokkal fontosabb vagy nekem, mint bármi más a világon. És te nekem adtad saját magadat. Ez sokkal több, mint amit megérdemlek, és ha ezen kívül is kapok tőled bármit, az csak még jobban felborítja az egyensúlyt kettőnk között.
Űzlek. Gyötörlek. Szidlak is örökkön. Be boldogabb, be szeretettebb lennél, ha nem te volnál mindenem a földön, s ha volna más, mi nékem szentebb ennél.
Ama egetrengető valamicsoda, amit szerelemnek hívunk, csakis veled, általad ismerszik fel számomra, s attól szerelem, és nem csekélyebb, hogy megmozdítja bennünk a világmindenséget.
Ha vad viharban átkozódva állunk: Együtt roskadjon, törjön össze lábunk. Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk: Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Nem érek többet nélküled a holdnál, amely az égbolt éji útjain csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Facebook
Pinterest