Idézetek a valentin-napról
Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.
Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna.
Te vagy az egyetlen nő, aki valaha is megérintette a szívemet. És az mindig a tiéd lesz.
Később majd megpróbálom, hogy elmondjam neked, mennyire szeretlek. De most csak érezni tudom.
Szeress engem negyedrésznyire úgy, mint én téged!
Amióta megláttalak, Szebben süt a nap le rám.
A teljes bőrfelületem, amivel a tested melegét, érintését, simaságát, simogatását érzékelem; és a gondolataim, amik, ha körülötted forognak, körülöttem forog a világ; elhalni és elevenen élni akarok egyszerre, eggyé válni veled, és szétárasztani magam a világban, benned. Egyszerre akarok megsemmisülni és a Minden lenni, de legjobban, leginkább a karodba, a szeretetedbe, a kettőnk szerelmébe bezárva szétragyogni a világra.
Te, aki már ezer élet közt Osztottad szét a lelkedet, Elképzeled, hogy egy egész szív Mást nem, csak tégedet szeret. Hogy azt, ki a festett világban Elvesztette önnönmagát - Egy bús poéta úgy imádja, Mint az igazság angyalát...
Hozzád vagyok kötve, ragasztva, forrasztva, feloldhatatlanul, széttéphetetlenül. És ez a szerelem, ami bennem él, független mindentől, mindentől, amit te teszel; ez van, létezik és él, és nem fog megszűnni, nem fog elmúlni, mert hatalmas, örök és csodálatos, mint a világ.
Mindennap azt hiszem, máris fokozhatatlanul szeretlek. És másnap mindig arra ébredek, hogy több vagy nekem, mint tegnap.
Szívem a világ partjához csapdossa hullámait és könnyeivel írja rá nevét e szóval: - szeretlek!
Csapom neked a szelet, hisz te, lám, Saját magadnak csapni nem birod, De szép fületlen, nem fülelsz reám, Versem neked kimondva is titok. De légy bár csonka, foltos és süket, Szívem mégis lakatlan nélküled.
Én bús szívem vidámsága, Lelkem édes kívánsága, Te vagy minden boldogsága, Véled Isten áldomása.
Szeretlek, mondom. - Látod: már ez a nap sem kelt s telt hiába.
Nem érti szív, nem érti elme sem, hogy mint szeretlek, én szerelmesem.
Facebook
Pinterest