Idézetek az utazásról
Csak az tud megmászni egy hegyet, aki megadja a testének azt a figyelmet, amit megérdemel. Annyi idő áll rendelkezésedre, amit az élet megenged, ment hát, és ne követeld azt, amit nem kaphatsz meg. Ha túl gyorsan mész, elfáradsz és félúton feladod. Ha túl lassan mész, rád esteledhet és eltévedsz. Élvezd a tájat, a források vizét és a gyümölcsöket, mert a természet nagylelkű, de haladj tovább.
A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket.
Mindig az a szebb, ahol nem lehetünk.
Ha az ember mindig mozog, akkor senki sem cseszegetheti.
Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.
Nem számít, hová vezet ez az út, Nem kell félni, ha egy kicsit bonyolult. Minden állomás valamitől más, Ettől olyan szép az utazás.
Jobb remények közepette utazni, mint megérkezni; kissé értelemszerűbben: az útra kelésben, nem pedig a célhoz érésben rejlik a boldogság.
Szeretem a magányos utazásokat (...), mert ilyenkor emlékeim is velem utaznak, néha bent a kocsiban, de néha kint a mezők fölött, árnyékos erdőkben vagy a pocsolyák csillogásában, ahol egy-egy gólya tart őrséget olyan katonás tartásban, hogy csak az őrbódé hiányzik mellőle és a szuronyos puska a válláról.
Külföldön nem várja el az ember, hogy az ottaniak becsületesek legyenek, de itthon nem vigyáz, és könnyű a dolga a gazembereknek.
Számtalan kilométert gyalogoltam, hogy felfedezzek dolgokat, amelyeket már tudtam, mindnyájan tudunk, csak oly nehéz elfogadni őket.
Milyen egyforma minden repülőtér (...). Valami különös névtelenség lengi körül őket. Mindegyik bizonyos távolságra van a várostól, ezért a hontalanság furcsa érzése fogja el az embert, mintha a semmiben lebegne. Utazhatsz Londonból Madridba, Rómába, Isztambulba, Kairóba vagy ahova akarsz - és ha repülővel utazol, halvány elképzelésed sem lesz arról, milyenek is ezek a városok. Ha megpillantod őket a levegőből, csupán kivilágított térképet látsz, építőkockákból épített valamit.
Az út örökre megy tovább, felhők alatt és hold alatt, de bármily messze tért, a láb végül hazafelé halad. S a szem, mely lángot és csatát látott kőtermek mélyiben, a régi, ismert mezőkön át füvön, fán, dombon elpihen.
Felesleges időtöltés azon rágódnod, vajon hová vezet az út. Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést. A többi úgyis jön magától.
Magam is osztottam a csavargók optimizmusát, miszerint közöttünk is vannak páran, akik tényleg jó irányba haladnak; hogy a tisztességes utat választottuk, és hogy a legjobbjaink mindenképpen megcsinálják a szerencséjüket. Ugyanakkor osztottam azt a baljós sejtelmet is, hogy ez az életmód halálra van ítélve, mi pedig csak színészek vagyunk, akik esztelen bolyongásuk közben magukat szívatják. A két véglet közt feszülő ellentét - egyrészt a nyughatatlan idealizmus, másrészt a küszöbönálló katasztrófa érzete - tartott mozgásban.
Valami újat felfedezni ismeretlenül, számomra mindig ez jelentette a kihívást, nem idegenvezetők után kullogni, és folyton arra nézni, amerre kötelező nevezetességeket látni, hanem andalogni csak, nézni a színház épületnyi kulisszáját, aztán szembetalálkozni a felnyitható híddal, tekintetemmel elkísérni az űrhajószerű városnéző hajót, aztán továbbsétálni, amikor újra a lábam elé kanyarítják a vashidat, menni a hazafelé tartók felszaporodott csapatával tovább. Vannak sietők és vannak szemlélődők, minden újabb lépésnek célja van, és egyre inkább tudatosodik bennem, hogy én is valami felé tartok, anélkül, hogy eltévednék, ezek a csatornák vezetnek valahova. Hiszen keresés minden advent.
Mikor az ember átlépi egy másik ország határát, legelőször is nem az lepi meg, ami más, mint otthon, hanem ami ugyanaz. Talán azért, mert az utazás nagyon is felkelti az emberben a gyermeki képzeletet, a naiv csoda-várást és csupa rendkívülire, sose látottra, csupa "más"-ra készíti fel.
Facebook
Pinterest