Idézetek a tudásról
Csak nem mondta neked valaki azt, hogy tanulni kellemes? Tudni jó, gyerekem, tanulni egyáltalán nem az. (...) Csak éppen nem éri meg, ha az ember nem tanul. Nem érted? Nem éri meg, amibe kerül. Nincs arányban, mennyivel rosszabb nem tudni valamit, mint nem tanulni s kitenni magunkat annak, hogy nem értjük ezt a gyönyörű világot.
Mindennek oka van. Csak éppen nem tudjuk, mi az.
Isten, akit én imádok, nem a sötétség istene; nem azért adta az értelmet, hogy megtiltsa annak használatát. Tőlem azt kérni, hogy az értelmemet feladjam, azt jelentené, hogy megsérteném annak teremtőjét.
Hogy az emberi észben megvan és pedig természetes ösztönből bizonyos mértékben az istenség érzése, ez vitán kívül áll. Mert Isten, hogy a tudatlanság ürügyével senki se menthesse magát, maga adta saját ismeretét minden emberbe, maga újítja meg ez ismeret emlékét szüntelenül s növeli mintegy új cseppekkel; hogy midőn egytől-egyig mindenki tudja, hogy van Isten s ez az Isten az ő alkotója.
Előnyös, ha megjátszom a hülyét, de fáj, ha elhiszik.
Míg a kevés tudás veszélyes, kétélű dolog, addig az elmélyült tudásnál nincs biztosabb fegyver a világon.
Gondolkodás nélkül tanulni: felesleges vesződés; tanulás nélkül gondolkodni: veszedelmes.
[A tudás] soha nem koncentrált vagy integrált formában létezik, hanem csakis szétszórtan, tökéletlen töredékekben, gyakran egymásnak ellentmondó ismeretekben, amelyek mind-mind önálló individuumok birtokában vannak.
Csak eszednek és lelkednek olvasás útján nyert kincse jelenti az igazi gazdagságot, mert ez nem vész el és nem hagy el soha.
A sok tudás nem tanít meg a helyes gondolkodásra.
Feltaláltam egy könyvet, amelyben minden szó minden nyelven megtalálható. Nem lenne nagyon hasznos, de ha valaki megfogja, tudhatná, hogy a kezében tart mindent, ami elmondható.
Boldog-e, aki együgyű, nem is tudom, de a gondolkodás annyira fáj, meg különben is, mire mentem valaha is a gondolkodással, melyik az a nagyszerű hely, ahová általa eljutottam? Gondolkodom, gondolkodom, gondolkodom, már egymilliomodszor gondolom ki magamat a boldogságból, de belegondolnom még egyszer sem sikerült.
Az ismeret ma mindenkit magányos toronyba zár, ahol a téboly szálldos, hol nem lelünk hitet, harmóniát, gyógyszert a halál és a jövő ellen, sem vigaszt. Mentől többet tud az ember, annál kétségbeejtőbb a világ.
Elménkben megvannak a megfelelő fiókok a dolgok megértésére, és a világról szerzett tudásunk elkerülhetetlenül ezekbe rendeződik. Ez pedig mindenképpen megakadályozza, hogy megismerjük a dolgok végső természetét.
Minden rossz felelet véletlen vagy szerencsétlenség. És ha fehér lappal újra lehetne kezdeni, mindegyikünk a legjobb tanuló lenne.
Facebook
Pinterest