Idézetek a tudásról
A szépségnek mindent megbocsátanak, még a közönségességet is. A szépek okossága nem holmi jóvátételnek tűnik, vigaszdíjnak, amit a természet kínál fel kevésbé kedvező helyzetben lévő gyermekeinek, hanem haszontalan játékszernek, amely kiemeli a kincs értékét.
Új dolgokat meg tudunk tanulni, de egy új dolog megtanulása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a régitől meg is tudunk szabadulni.
Voltál-e már úgy, hogy még semmit sem tudsz, de valójában igenis tudsz mindent? Paranormális jelenség? Nem, nemigen hiszem. Inkább azt gondolom, hogy az ember valahol (...) összegyűjti az árulkodó jeleket, az apró nyomokat, mint egy kirakós játék darabkáit. S amikor a dolog megtörténik, csak akkor tudatosul benne, hogy pontosan ez hiányzott még ahhoz, hogy a kép teljes legyen.
Akit az istenek el akarnak veszejteni, annak először elveszik az eszét!
Nem reménykedhetünk abban, hogy megértjük a világot - mi csak csodálhatjuk döbbenten azt, amit Isten teremtett. Az igaz tudás csak a kinyilatkoztatással szerezhető meg.
Az emberek, akik a mulandóság farsangján összeakadnak egymással, maskarát viselnek, és az álarc alatt sokszor nem ismernek rá saját testvérükre sem. Aki azonban tudja, hogy legjobb barátja, rokona, szellemének kedves, régóta nélkülözött társa az, akivel egy idegen test rövid időre felöltött jelmezében találkozott, nem törődik a külsőséggel, és csak a lényeget, az ősi valóságot szolgálja a másikban.
Ha a normális emberek elvárják, hogy mindent tudjanak egymásról, az összes titkot, hogy bírják ki? Hogy nem szédülnek bele?
- Volt bennük más is. Éhség a szívükben. És az éhség erősebb volt, mint az ész. - Éhség? Mire? - A mindig többre.
Nincs azzal semmi baj, ha egy géniusz a fiatalságot nyűgözi le. Sokkal inkább azzal van baj, akit fiatalsága ellenére nem tud egy géniusz lenyűgözni.
Mindenkinek vérében van az oktatás, pedig csak arra taníthatjuk az embereket, amit nem érdemes tudni.
Mit tudhatunk, tudva, hogy a világ nem a tudásban végződik? Mit tud az, akiben az utolsó kérdés burjánzik, a már nem kérdés - amire felelet nincs, csak megoldás?
Aki fejjel magasodik százada fölé és minden ízében maga a haladás, azt már nem bírálják: gyűlölik.
A világon nincsenek egyszerű válaszok (...). Minden kérdésnek több oldala van. Túl sok is. Minden összegabalyodik. De ha egyszerűvé teszed a kérdéseket, az valahogy működik.
Az ISMERETLEN nem olyan veszélyes, mint az, kit-mit "ismersz".
Akármennyire is töprengtünk, belül a lelkünk tele van könnyűséggel, finom részegséggel, a szabadság enyhe mámorával. De nem tántorgunk, nem inog a térdünk ettől, mert a sok nehéz tudás ólma már régen jól megülepedett a szívünk vagy inkább valahol a gyomrunk alján, miként az erős, tengerre épült hajók tőkesúlya, s a világnak ez a keserű ismerete, ha le is lassítja nagyon a vitorlánkat, de szilárdságot ad. Ámbár ezt sem jól mondom. Akármilyen tetszetős hasonlat ez az ólom a hajófenékben, nem jó hasonlat. Abban sem vagyok biztos, hogy olyan nehéz és keserű-e csakugyan, ami lefelé húz bennünket. Csak azt tudom, hogy van egy nagyon mély lerakódás létezésünk alján, a második vagy legfeljebb a harmadik réteg alulról számítva, ami már végleges és változtathatatlan, ahol már nem mozdul az életünk, tehát rossz szó rá, hogy lelassít, hiszen egyáltalán mozdíthatatlan és befejezett. Erős és szilárd tartalom ez az emberben, és nem valamilyen szomorú vagy halott dolog, sőt bizonyos tekintetben éppen ez él igazán, ez az, amit létezésünk folyamán létrehozunk, amit életre hívunk életünk anyagából.
Facebook
Pinterest