Idézetek a szomorúságról
Szomorkodnak felhőim a sötétben, elfelejtik, hogy a napfényt maguk rejtették el.
Szerelem oltárán Még a fájdalom S köny, minőt nem adhat Többé hatalom; Egy kicsin köny, ah de tenger, Melyben a szív - s életinger Mélyen sűlyed el. A köny elhullt s érzeketlen, Tompán, bútlan, örömetlen Áll a puszta mell.
Jobb volna élni messze sivatagban, vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt.
Az ember egy pillanat alatt elkövethet olyat, amin aztán évekig bánkódhat, s az élet azon többé nem változtat semmit.
Nem tudhatjuk, milyen mély, milyen tágas a szívünk, míg a nyomorúság rá nem bocsátja felhőit és el nem árasztja sötétséggel.
Könnyeim hullnak: gyöngybezárt emlékeim hová gurulnak?
Aki jobban szeret, az alulmarad, és szenvedni kénytelen.
Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet.
Nem tudtam, hogyan férkőzzem hozzá, hogyan találjak közösséget vele... Olyan titokzatos világ a könnyek országa.
Előfordul, hogy ha valaki szomorú, zokon veszi, ha az okát firtatják; néha kéretlenül is megadják a választ, s végül órák hosszat sorolják az okokat.
Ha szerencsétlen vagy, akkor szükséged van valakire, aki még nálad is szerencsétlenebb.
Szomorúnak vagyok szép, s csak könnyek közt igazán elememben. A napfényről nem tudok írni, és csak akkor festek ha elkeseredtem. Te pedig; ha a jövőben rám nézel, ne feledd látni, nincs ki nálam boldogabb; vagy ki bátrabban tud a boldogságra vágyni.
Ne szomorkodjunk azon, amin nem tudunk változtatni.
Nincs annál szomorúbb dolog, ha képtelen vagy sírni, amikor kéne.
Mintha bekéredzkedett volna valami alaktalan, szürke vigasztalanság, valami, ami a bánatnál is szomorúbb - egy távoli, névtelen emlék, szélfújta, végtelen hullám, hogy visszakövetelje, amit kivetett egykor egy elfelejtett szigeten - a parányi emberséget, fényt és eszmét.
Az eltört kar tud dolgozni, de a megtört szív aligha.
Facebook
Pinterest