Idézetek a szomorúságról
Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.
Mindenünk megvolt, csak az az egy nem, amire a legjobban vágytunk: nem született gyermekünk. Így hát voltaképpen nem volt semmink.
Az asszony könnye mindig enyhít a bánaton.
Ha az embernek nagy a baja, nem marad hely más bánatnak.
Áldhatnám sorsomat! De most mért áldanám? Most arcomat a könnyek sói mossák. Milyen szánalmas is, aki ily hányatott, Akit az ifjúság ráncokkal megrakott, Ami kedvest adott, azt visszavette nyomban És csak egyet hagyott: maró bűnbánatot.
Meztelen öregnek látszol, Megtörtél éveid alatt, Mosolyodból szavaid kitakarnak, Különös emlék maradsz. Mondd, ki kíván vissza? Mondd, ki kíván vissza Egy rongyos évet? Minek emlékezni rá?...
Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb... és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.
Úgy emlékszem, a szép időket valahogy jobban átéltem.
Megzavar a csend, Idegesít a zaj, Semmi nem jó így, Semmi sem vigasztal.
Hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.
Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.
Az életnek, sorsnak nevezett hullámverés tengernyi átok törékeny, tojáshéj ladikját szüntelenül hányja-veti, dobálja.
Emberség és jóság csak szavak S a meghatott, A megrémült világ nincs sehol S fáj, hogy vagyok S fáj, hogy nem lehetek büszke arra, Hogy ember vagyok.
Szeretném, ha egyszer az lehetnék, Ami leginkább lenni akarok. Ha egyszer azt mondaná valaki: Megsajnáltam a bánatodat, Hitetlenségedet, háborgásodat, S neked adom, mi legdrágább neked: A sorsodat, az önéletedet. Neked adom a teremtésedet.
S nem fog borulni le rám senki se sírva, Ha majd távozom az örök-néma sírba.
Facebook
Pinterest