Idézetek a szomorúságról
A bánat (...) olyan, mint egy szikla az óceán partján. Ha az ember elalszik, akkor beáll a dagály, és hoz némi enyhülést. Igen, az álom a dagályhoz hasonlít: elborítja a fájdalom szikláját. De ha az ember fölébred, a dagály visszahúzódik, és nemsokára ismét felbukkan a szikla, a kagylók lepte, elvitathatatlan valóság, és ott is marad örökre, legalábbis addig, amíg az Isten ki nem mozdítja a helyéről.
Olyan sok ember boldogtalan, még sincs bátorsága, hogy változtasson a helyzetén, mert arra nevelték, hogy az életben a biztonság, az alkalmazkodás és a hagyománytisztelet a fő.
Christopher Johnson McCandless
Öt állomása van a bánatnak. Mindannyiunknál máshogy néz ki, de mindig öt fázis van. Tagadás. Harag. Alkudozás. Kétségbeesés. Elfogadás.
Nem nehéz gonoszságot találni ebben a világban. Valamiért a gonoszt mindig könnyebb elképzelni, mint a jót.
A szomorúság nemes dolog. Egy férfi esetében ugyan kissé patetikus, de mégis nemes, hiszen nem szomorít el engem.
A jó mindenkor elkésve jön, mindig későn készül el, amikor az ember már örülni sem tud neki istenigazában.
Mit szeretek oly nagyon, hogy tíz körmöm ennyire az élet husába vágom?!... ...Én úgy hiszem, hogy azt a Valakit, aki lehettem volna e világon...
Égre festett bús képűt, A Holdat látom. A kopár fáknak is feltűnt, Ez nem a mennyország! Hová tűnt az a kis csillag? Most miért nem játszik? Talán egy felhő takarja, Vagy rég kihunyt már!
A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is.
Ki nem volt soha még úgy szívből szomorú, nem tudja, mi a boldogság. Kit bánat sosem ért, ki rosszat alig élt, jó sorsát az olyan miért venné komolyan?
Szerelmemet nem viszonozta az élet - barátok lettünk.
Rossz helyre születtem, nyilvánvalóan rosszkor, penetráns csillagzat alatt! Hogy utálom a sorsomat! Úgy tudnám őt képen köpni!
Azt képzeljük, a hajunknál fogva ki bírjuk rángatni magunkat a boldogtalanságból! Pedig mindössze arra vagyunk képesek, hogy ide-oda tologassuk a különféle nyomorúságainkat!
Azt hallottam, a bánat olyan, mint egy állat: saját élete van, és mi az ő kegyelmében vagyunk. Nem tudom, így van-e. A bánat a világ csendje. Olyan, mint a csendes eső, ami soha nem áll el. Azt mondják, a bánat megváltoztat. Tudom, hogy megváltoztat. De mivé?
Ha elgondolkozunk rajta, megértjük, miért vagyunk itt a földön, lelkünkbe világít esendő, halandó mivoltunk szomorú tragédiája.
Facebook
Pinterest