Idézetek a szerelmi vágyakozásról
Már többször mondtam magának, hogy borzasztóan vágyom rá, hogy vagy engem szeressenek, vagy én szerethessek. Ha választani kell, akkor inkább az utóbbit választom, hogy én szerethessek. Csakhogy az én szeretetem senkinek sem kell.
A vágyakozás teszi tönkre az életünket, míg végül nem számít más, csak az, akit szeretni vélünk. A bűbáj hatására ölni is képesek vagyunk érte, és nekiadjuk mindenünket, hogy amikor megkapjuk, amire vágyunk, ne maradjon utána más, csak egy szertefoszlott ábránd. A vágy út a semmibe, az ismeretlenbe, sok férfi mégis elindul rajta, és még azzal se törődik, hogy hová vezet.
Engedj el, képzelt világ, hadd lássak én is csodát. Úgy lennék színtiszta nő, de súgd meg, hol a nagy Ő?
Van az emberben valami, ami nem elégszik meg azzal, hogy titokban birtokoljon valamit. Vágyik rá, hogy erről mások is tudomást szerezzenek. Így van ez a szerelemmel, a nővel is. Ha más érzi, hogy a nő hozzám tartozik, ez új kéj, külön gyönyör.
A férfiak folyamatosan hódítani akarnak, legszívesebben lefeküdnének minden útjukba kerülő nővel, a nők pedig örök lángolásra, szerelemre vágynak. Ostoba tinédzser fejjel és felnőtt nőként is.
Nagyon szeretnék szerelmes lenni, méghozzá úgy, hogy azt mondhassam, ez egy egész életre szól. Még ha aztán nem is, az sem baj.
Tudom, hogy a szerelemben nincsen bárcsak... de mégis... szeretném, ha legalább vigyázhatnék rá.
Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak és mert kívánlak, élvezem a vágyat, mely engem betölt; téged elereszt. Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki. Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.
Szeretném tudni, hogy te is szeretsz-e úgy engem, ahogy én szeretlek téged. De nincs hozzá bátorságom.
Amikor nem volt mit vesztenem, mindent megkaptam. Amikor megtagadtam azt, aki voltam, megtaláltam önmagamat. Amikor megismertem a megalázottságot, és mégis folytattam utamat, megértettem, hogy szabadon megválaszthatom a sorsomat. Nem tudom (...), hogy a házasságom csak egy álom volt-e, amit nem sikerült megértenem, amíg tartott. Tudom, hogy nélküle is tudok élni, de szeretnék még egyszer találkozni vele - hogy megmondhassam neki, amit soha nem mondtam, amíg együtt voltunk: jobban szeretlek, mint saját magamat. Ha ezt elmondanám neki, tovább tudnék menni békében - mert ez a szerelem megváltott.
Sóvárogni az éjszakában egy másikért aki megért súrlódjék vágyam zsongva lágyan egy csillaghoz mely számhoz ért.
Mindenki arra vágyik, hogy fontos lehessen valakinek. Hogy valaki úgy érezze, nélkülünk szegényebb lenne az élete.
Merengve várok, mindhiába... Ölelni készen, csókra vágyva, Szomjas szívvel itt kell epednem... Nem jön; nem jön az én szerelmem, Hogy szép fejét ölembe hajtsa, Míg csókra vágy és szomjaz ajka, Hogy üdvünktől a bűvös éjjel Megreszkessen szerelmi kéjjel S az erdő fojtó illatárja, Míg lágy szellőkön messze szállna, Mint egy csapongó, égi mámor Susogna üdvről, boldogságról Leroskadva egy rózsakerten... De nem jön, nem... az én szerelmem.
"Mi lett volna, ha" - külön-külön csak puszta szavak. De együtt képesek ott visszhangzani az ember fejében egy életen át. "Mi lett volna, ha" - vajon mi? Sohasem tudhatjuk. Nem tudhatom, hogy alakult az élete, de ha amit akkor érzett, igaz szerelem volt, akkor sosem késő. Ha igaz volt akkor, miért ne lenne igaz most is? Csupán bátorságra van szüksége, hogy a szívére hallgasson. Nem tudom, milyen szerelem volt egykor Júliáé, olyan, amiért mindent eldob az ember, olyan, amiért akár az óceánt is átszeli, de szeretném hinni, hogy ha egyszer engem is megtalál egy ilyen, lesz bátorságom elfogadni! Ha ön akkor nem is fogadhatta el, kívánom, hogy egy nap találja meg újra!
Szemünket az éjhez edzve hallgattuk a szél szavát, a szél szavát; remegő szánk szólni nem mert s két szomorú, szerelemvert, ölelkező árva embert megölelt az éj s a vágy.
Facebook
Pinterest