Idézetek a reménytelenségről
Hiába világít egy-két szálldosó bogár a nádszálak között, ha lent a sár mindent megesz.
Forró napon nincs értelme gumi vasvillával hegynek felfelé tolni a trágyát.
A remény teljes megsemmisítése olyan, mint a győzelem.
Elcsépelt, az ösztön diktálta szavak, csak ennyi marad az épeszű embernek, aki nem lát jövőt maga előtt.
Ahogy múlik az idő és elfogy a változás reménye, úgy válik az emberi kapcsolatokban egyre nehezebb és fájdalmasabb kötelességgé a jelentéktelen dolgokról beszélni, és a fontos dolgokról hallgatni.
Nincs értelme olyan tüzet táplálni, amit el kell oltani.
Száz lábnyira állok, De elesek a közeledben...
Eláraszt a reménytelenség. Egyszerűen nem látom a fényt az alagút végén. Tudom, hogy küzdenem kell a kétségbeesés ellen, de egyre nehezebb értelmet találnom bármiben is.
Miért élni és miért nem élni? Hisz oly mindegy a lét...
Az egykedvű, közönyös élet sokkal rosszabb, mint a fájdalom. A fájdalomra következik, mikor a lélek már nem képes szenvedni többé.
A karod tartod magad elé, a fejedből nézel kifelé, csak húz a mély lefelé. Nyugodt vagy, lassú és gyenge. Így jutottál le egészen a mélybe.
Nem a haldoklás a szörnyű, hanem elveszettnek lenni.
Van egy kék madár a szívemben, ami állandóan ki akar szabadulni, de túl kemény vagyok vele, és azt mondom, itt maradsz bent, és nem engedem, hogy bárki lásson.
Nem félek. Azt hiszem, a félelem teljes egészében a várakozásból, az előérzetből fakad. Hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, hogy bajunk esik, rettegünk a ránk váró fájdalomtól. Mindez elmúlik, ha egyszerűen elfogadjuk, hogy vége. Nem is rossz tudni, hogy nincs jövő. Felszabadító.
Facebook
Pinterest