Idézetek a reménytelenségről
Segítség, segítség, segítség, érzem, az élet közelít, pedig csak meghalni szeretnék.
Nincs értelme a hősködésnek. Különben is, hős csak az tud lenni, aki biológiailag erős, és rendben, rendes életkörülmények között él.
Szellemem tettekre szomjazik, amelyek azonban földi életem során aligha kerülnek napirendre.
Akinek nincsen jövőjébe vetett reménye, azt sajnálni lehet.
Vérzik az éj, mi jöhet még? Hátam mögött tűz ég, elöl szakadék, Vad gyűlölet, hogy létezek, Ezt a bűnöm soha nem bocsájtják meg.
Azt mondják, az ember nem élhet remény nélkül. Nos, nem is él, hanem meghal.
Minden alkalommal, mikor meghal a remény, egy darabot magával visz az emberből, amíg az megnyugvást nem talál.
Van, amikor mindegy, mit teszel. (...) A sakkban ezt úgy hívják, lépéskényszer, amikor akármit is lépsz, mindenképpen veszítesz.
Adott egy feladat és te feladod, mert hát elakadtál, Mintha már nem is akarnál élni, ember, meghibbantál?! Elmarad a megváltás, csak azok lesznek boldogok, Kiknek a keserűségét saját vállon hordozod! Feloldozott nem lehetsz ettől, csupán foltozott.
A szenvedés elkoptat reményt és hitet; magányos marad, nincs rá magyarázat.
Az öngyilkosság becstelen halál, csak a gyávának kiút.
Még bölcs emberek sem képesek hegyeket elmozdítani.
Én a saját jövőmet nem látom, nem is tudom, létezik-e egyáltalán olyan. Nem érzem, hogy lenne olyan ember az életemben, aki nélkülözhetetlen számomra, az "életem" pedig csak egy véget nem érő ivászat.
Végtelen ürességet éreztem. Ezt a csatát a legnehezebb megvívni. Közönségesen úgy hívják: reményvesztettség.
Becsukott ajtód előtt állok idekint, Levetett kalappal, vigyorogva a kínt. - Ki vagy te idegen, mit akarsz még? Nekünk is alig van, nincs segítség.
Facebook
Pinterest