Idézetek az önismeretről
Vannak percek, amikor az ember szeretne elsüllyedni, kibújni a bőréből, a világ végére szaladni önmaga elől.
Néha megrészegítenek a fejemben cikázó gondolatok, és túl türelmetlen vagyok, hogy rendbe szedjem őket.
Gyakran előfordul, hogy az emberek mást látnak bennünk, mint amilyennek mi magunkat képzeljük.
Aki nem tud a saját tetteivel együtt élni, az mások tetteivel sem fog tudni.
Ha a jóga gyakorlása csupán jótékony fizikai hatásokat biztosítana, már akkor is teljes joggal kaphatna helyet életünkben. Végső lényegét tekintve azonban a jóga sokkal több, mint fizikai kondíciójavító módszer. Ez a kiegyensúlyozott élet tudománya, út a teljes emberi potenciál felismeréséhez.
Miben mérjük manapság saját magunk értékét? Abban, hogy hány lájkot kap egy bejegyzés, hány ismerőst halmozunk fel, vagy hány retweetet zsebelünk be? Ismerjük egyáltalán a saját gondolatainkat, mielőtt közzétesszük őket az interneten, és hagyjuk, hogy mások eldöntsék, mennyit érnek?
Ha kiposztolnám egy fa képét, amit láttam kidőlni az erdőben, de senki sem lájkolná, vajon megkérdőjeleződne bennem, hogy valóban kidőlt-e?
Az ember ritkán talál mélységet magában akkor, amikor direkt keresi. A mélység abban rejlik, hogy tudunk-e másoktól tanulni, meg a körülöttünk lévő dolgokból.
Nem lehet mindig fent lenni, bizony, vannak szakadékok. De ha az embernek van egy egészséges önértékelése, pontosan tudja: ha a topon van, sok mindent túlértékelnek, túl könnyen megbocsátanak neki. Aztán eljön az idő, amikor az embert alulértékelik: ezt ugyanúgy nem szabad elhinni.
A színész rengeteg figyelmeztetést kap a szerepeitől arról, milyennek nem szabad lennie. Észreveszem, hogy én is ugyanazokat a rossz mondatokat használom az életemben, amiket a szereplő, ezért legközelebb már nem fogom elővenni őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a pályánk végén csupa tisztaság leszünk, mert minden rosszat kiszorítottak belőlünk a szerepek. De kapunk lehetőségeket, figyelmeztetéseket, hogy az életünk bizonyos hülyeségeit el tudjuk kerülni.
Valahogy a kövér ember nem is tartja magát kövérnek. Az agya úgy működik, mint az óceáneffektus: télen fűt, nyáron hűt. Amikor kövér vagy, akkor vékonyabbnak hiszed magad. Mikor lefogysz, még kövérnek hiszed magad. A tested változásánál valahogy mindig később jön az öntudat. A belső kép mindig késik egy kicsit a külsőhöz képest. Óriási a torzulás a képzelt és a valós kinézetet illetően.
Bele lehet ám nyugodni a kövérségbe. Talán ez az egyik nagy mételye. Főleg, ha van melletted valaki, aki elfogad. Vagy legalábbis látszólag elfogad, igazából soha nem tudhatod meg, ha jól csinálja.
Nyilvánvaló emberi sajátosság, hogy a saját nyűgünket, nyavalyánkat valaki máson verjük le. Ez nem feltétlenül szándékos. De aztán mindig megkapod a kijózanító mondatot: "Ha magaddal van bajod, ne rám legyél mérges!"
Ragaszkodunk az emlékeinkhez, mintha azok határoznának meg minket. Pedig nem. A tetteink határoznak meg minket.
Páncélba zárt szellem (2017) c. film
Néha olyan dolgokat tudunk meg magunkról, ami meglep minket. De az számít igazán, hogyan kezeljük a meglepetést.
Facebook
Pinterest