Idézetek az önismeretről
Az ember saját magát csapja be, amikor azt hiszi, elérte személyiségének legbelsőbb lényegét, anélkül, hogy valójában elérte volna. Az élet egy ravasz pokolfajzat (...). Hiszen nincs más célja, csupán a túlélés, és ha azt neszeli, hogy az illető ügyes-bajos életének taposómalma közepette éppen arra az érzésre van szüksége, hogy megértette önmagát, hát egyszerűen kreál az agya egy ilyen jellegű illúziót.
Vajon hány kivételt kell tennünk, mielőtt rádöbbenünk, hogy az általunk elfogadott igazságok valójában nem igazak?
Csodálatos a legszebb vágyainkból született tiszta álmaink útján sebesen szállni! Talán ehhez hasonló érzés, amikor bringád nyikorgó kerekeivel egészen bedőlve beveszed életed első hajtűkanyarját, és gyermeki szívvel érzed, hogy ura vagy a kerékpárodnak. Önmagadat uralni ennél sokkal, de sokkal nemesebb érzés.
Ne ijedj meg saját hibáidtól, gyarlóságaidtól! Örvendenünk kell, ha felszínre jutnak fogyatékosságaink, korlátaink, akárcsak az orvosnál, ha kiderül a betegségünk, mert csak arra a kórra kereshetünk gyógyírt, orvosságot, amelyet felismerünk. Nem az orvos tesz beteggé bennünket, ő bölcsen csak megvizsgál és beszámol az eredményekről.
Békélj meg magaddal, és nem lesz senki, aki legyőzhet. És senki, akit te kívánnál legyőzni.
Te vagy a jóság, a könyörület, a megértés. Te vagy a béke, az öröm és a fény. Te vagy a megbocsátás és a türelem, az erő és a merészség, te vagy a barát a bajban, a vigasz a bánatban, a gyógyír a betegségben, az útmutató a zűrzavarban. Te vagy a legmélyebb igazság és a legmagasabb bölcsesség; a legnagyobb béke és a legfennköltebb szeretet, és életed egynémely pillanatában már megismerhetted magad ilyennek. Dönts úgy, hogy mindig csak ilyennek ismered magad.
Ez a baj az élettel. Sosincs elég ideje az embernek arra, hogy a plafont bámulva megpróbáljon rájönni, hogy mi történik vele.
Az emberek néha azt hiszik, ismernek téged. Tudnak rólad pár tényt, és úgy raknak össze ezekből, ahogy szerintük értelme van. És ha nem ismered magad elég jól, a végén még el is hiszed, hogy igazuk van. De az az igazság, hogy ez nem te vagy. Egyáltalán nem.
Azt hiszitek, hogy olyan könnyű megváltozni. Azt hiszitek, hogy könnyű, pedig nem az. Persze, a dolgok nem maradnak örökké ugyanolyanok: a kanapékat kicserélik, a fiúk jönnek-mennek, felfedezünk új számokat, és a testünk örökké heges marad. És ezekkel a pillanatokkal együtt folyamatosan, újra és újra változunk, a valódi énünk térül-fordul, helyzetet vált, de mindig ugyanoda, magunkhoz tér vissza, akárcsak egy táncoló ember a tánctéren. Mert te mindvégig te maradsz: gyönyörű és megsebzett, ismert és megismerhetetlen.
Nincs az az akaraterő, amely ki ne merülne egyszer. Ha mi másszuk is meg a legmagasabb hegyet mindenki közül, az még nem jelenti azt, hogy nincs olyan csúcs, amely ne fogna ki rajtunk.
Azért kedvelik annyira az emberek a "tehetség" szót, mert, amint a boldogtalanok szeretik a sorsot és a körülményeket okolni, úgy a sikertelenség nevezhető tehetséghiánynak, mások irigylésre méltó sikeressége pedig a tőlük független tehetséggel magyarázható. Könnyebb beismerni, hogy sajnos nem vagyunk tehetségesek - erről szüleink tehetnek -, mint bevallani, hogy igazság szerint mindig is lusták voltunk küzdeni.
Egy nagy mafla vagyok, akit könnyen boldoggá lehet tenni, sőt kreténül boldoggá szinte minden ok nélkül, és amikor magamra hagynak, általában elégedett vagyok. De olyan régóta élek ebben a gyűlöletben, és olyan gyakran voltam céltáblája, hogy csak az jelenti a szabadságot, a békét számomra, ha távol lehetek tőlük, ha máshol vagyok, mint ők, mindegy, hol...
Néha azt kívánom, bárcsak olyan lehetnék, amilyen egyáltalán nem vagyok. Spontán. Kalandvágyó. Olyasvalaki, aki csak azért csinál dolgokat, mert az jó. És nem érdekli, hogy mások mit gondolnak arról, ahogy kinéz. Ahogy viselkedik. Csak egyszerűen szeretnék önmagam lenni.
Az egyik énem szereti azt gondolni, hogy csak nekem lehetnek problémáim. De ettől vagyok különleges. Tudod, kicsi korom óta állandóan úgy érzem, mintha a testemen kívül lebegnék, és onnan nézném magamat. És gyűlölöm, amit látok. A viselkedésemet, a hangomat. Nem tudom, hogy tegyek ellene. Nagyon félek, hogy ez az érzés sosem múlik el.
Egy magányos tinédzser c. film
Igazából nem tudhatod, hogy tehetséges vagy-e, mert a saját agyaddal nem mérheted fel a saját agyadat. Szóval a saját agyad észjárása nem jó arra, hogy felmérd, hogy a többi agy észjárásától mekkora a különbsége észjárásban, tehát ami az agyadnak az alapállapot, az nem tudja megállapítani, hogy az alapállapota hol áll a többi agy alapállapotához képest. Az agyad te vagy. Nem gondolkodhatsz az agyadról. Kivéve, ha agybiológus vagy.
Facebook
Pinterest