Idézetek az önismeretről
Rájöttem, hogy csak akkor lehetek boldog, ha hű maradok önmagamhoz.
Azt hiszem, néha vissza kell lépni egyet, hogy lásd, már száz lépést tettél előre.
Mindig az élet hozza, hogy mi az, amivel foglalkozol, és mi az, amit tenned kell az életeddel: rengeteg minden vonatkoztatható vissza a legmélyebb gyökerekhez, ami maga te vagy.
Úgy ismerhetjük meg önmagunkat, ha szembesülünk a többiekkel.
Minden ember számára fontos a visszacsatolás saját magától, hogy tudja azt, mennyi mindenért hálás lehet.
A sorsom megértéséhez először is magamat kell megértenem, és ez nem is olyan egyszerű.
Ha az ember azon gondolkodik, hol rontotta el, vagy pontosabban: hol került vakvágányra az élete, az arra hasonlít, amikor egy hagymát hámozunk. Mindig egy újabb réteggel, egy újabb hibával szembesülünk, előkerül egy múltbéli fájó emlék, amely egy másikhoz vezet, majd az is egy régebbihez, miközben az ember a végső igazságot, a megoldást keresi.
Nem hiszek abban, hogy valaki másra lenne az embernek szüksége ahhoz, hogy teljesnek érezze magát.
A szavak, amelyekkel meghatározzuk a teremtőt, tükrözik, milyennek látjuk magunkat. Ha Istent félelmetesnek képzeled, aki előtt folyton szégyenkezned kell, ez azt jelenti, hogy tele vagy félelemmel és bűntudattal. Ha viszont Istent szeretetteljesnek és könyörületesnek látod, ez azt jelenti, hogy te is ilyen vagy.
A hiúság személyes dicsvágy: nem tulajdonságainkért, érdemeinkért, tetteinkért várjuk, hogy becsüljenek, tiszteljenek, akarjanak minket, hanem egyéni létezésünk okán.
A kisemberek, (...) csak akkor ismerik fel tulajdon erejüket, amikor már elmúlt a pillanat, hogy használhatták volna.
Nem szeretem a problémákat. Kitérek előlük, és nem bírom, ha eszembe juttatják őket.
Van értelmes és értelmetlen rágódás. Az értelmes rágódás az, amikor az ember megpróbál a múltjából a jelenére, vagy jövőjére vonatkozó törvényszerűségeket előbányászni. Például, hogy mik azok a visszatérő hibák, amiket rendre ugyanúgy elkövet. A visszatérő és ismétlődő eseményekkel érdemes foglalkozni, mert annak oka van. És az ok általában saját magunk vagyunk.
Minél inkább tisztába kerülsz azzal, ki vagy és mit akarsz, annál kevésbé dúlnak fel a dolgok.
Sokan nem elég erősek, hogy vállalják a beállítottságukat, helyette akár egy életen át hazudnak és titkolóznak, miközben legszívesebben szembeköpnék magukat. Nincs mese: ha felvállaljuk magunkat, azért szenvedünk, ha nem, akkor meg azért.
Facebook
Pinterest