Idézetek a küzdésről
A gyönge nem harcol. Aki erősebb, harcol talán egy óra hosszat. A még erősebb hosszú évekig küzd. De egész életén át küzd a legerősebb. A legerősebb nélkülözhetetlen.
Vannak, akik észre sem veszik, hogy miközben nem létező problémákkal birkóznak, valódi problémákat kreálnak maguknak.
A legnagyobb nehézségeket az szokta okozni, hogy a kisebb bajokról a kezdet kezdetén nem veszünk tudomást.
Nehézségek nélkül olyan lenne az élet, mint patak kövek és kanyarulatok nélkül - ami körülbelül annyira érdekes, mint egy autósztráda.
Magamnak akartam bizonyítani, hogy én is képes vagyok rá: feladatot teljesítettem, miközben éreztem, hogy ez egyáltalán nem én vagyok. Akkor, abban a pillanatban úgy éreztem, mindegy, hogy kiért teszem.
Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.
Meglehet, az embert nem a siker méri, amit elért, hanem az, amit megpróbált elérni, teljes erőbedobással. Meglehet, a próbálkozás több az eredménynél, a lehetetlen vállalkozás sikertelensége a könnyű sikernél - biztosan érzem, hogy több. Valamilyen szempontból - több.
Azt mondják, hogy a legszomorúbb dolog, amivel az ember valaha is szembekerül, az, ami megtörténhet vele. De milyen volt az az ember, aki szembenézett vele? Vagy milyen nem volt? Esetleg milyen nem lesz már többé? Sosem könnyű a jó utat választani. De ennek a döntésnek a meghozatalakor csakis a szívünkre hallgathatunk. Néha megtaláljuk a jobb felé vezető utat. Néha harcolunk a hibáink, a rosszindulatunk és féltékenységünk miatt, hogy megbánjuk és bűnbocsánatot nyerjünk. És a szégyen miatt, amit azért érzünk, mert nem azok az emberek vagyunk, akiknek lennünk kellene. És van, hogy megtaláljuk a jobb felé vezető utat… de van, hogy az a valami jobb dolog talál meg minket.
Ami pedig az előtte álló rémségeket illeti - mert nem ringatta magát abba a tévhitbe, hogy mindegyiket maga mögött hagyta - bátran szembe kell velük szállnia, és nem szabad hagynia, hogy a félelem kiszívja az erejét.
A berekben nincs protekció, és a tél nem ismer pótvizsgát. Itt állandóan tudni kell az egész anyagot, mindennap felelni, súgni nem lehet, és egyetlen rossz felelet az élet bukását jelenti.
Mindenki csak saját magát üti meg, ha elesik, és az elesés és a felkelés is senki másra nem tartozik ezen a világon.
Boldogan éltek, míg meg nem haltak? Nem. Voltak jó napjaik. Voltak győzelmeik és voltak kudarcaik. Volt, amikor szégyellték magukat, mert nem tettek meg minden tőlük telhetőt és volt, mikor büszkék lehettek magukra. Úgy éltek, ahogy tudtak mindannyian, egyesek tovább, mint a többiek, de éltek mind jól és bátran.
A karéj kenyérért, a parcella földért, az élet jogáért mindig harcoltak egymás ellen az emberek és mindig is fognak küzdeni, míg csak süt a nap, míg ereikben meleg vér folyik. Verekedni kell azokkal, akik el akarják venni az életet, az élet szent jogát. Verekedni kell, keményen, ingadozás nélkül, mint a szorítóban és a harc majd megadja a gyűlölet edző izzását, a szilárdságot. Csak nem kell fékezni az érzést, utat kell engedni neki, mint az őrjöngésnek.
Ne félj a kudarctól, játszd végig a játékot!
Ha életben akartok maradni, halálos veszedelemből ép bőrrel akartok kikerülni, akkor mindig szem előtt kell tartani az emberi igazságot.