Idézetek a küzdésről
Érzéseinket az határozza meg, hogyan reagálunk a körülményekre. Jézus mondta, hogy a mennyország bennünk van. Ott van a pokol is. Mindahányan képesek vagyunk elviselni a balsorsot, a tragédiákat, és le is győzzük őket - ha muszáj. Talán nem hisszük, hogy képesek vagyunk rá, de meglepő belső tartalékaink vannak, amik segítenek, ha felhasználjuk őket. Erősebbek vagyunk, mint gondolnánk.
Senki sem tudta eddig lemérni... mennyit bír az emberi szív.
Az élet nagy megpróbáltatásaival gyakran bátran nézünk szembe - aztán az apróságok, a "hasfájások" tesznek tönkre.
Némelykor a fiatal fejjel elkövetett könnyelműségek edzenek az érett korunkban véghezviendő hőstettekre...
Éltél már át olyan pillanatot, amikor a leghalványabb kétely nélkül tudtad, hogy a helyeden vagy? A jó úton jársz? Talán olyasmit is, hogy átléptél egy határon, átugrottál egy akadályt, vagy miután szembekerültél valami bevehetetlen hegycsúccsal, hirtelen valahogy a túloldalon találtad magad? Amikor langyos az éjszaka, a szellő hűvös, és egy dal vitt végig a csendes utcákon. Amikor érezted magad körül az egész világot, és a részének tudtad magad - része lettél a zsongásnak -, és minden olyan jó volt.
Kis és nagy bonyodalmak csőstül sűrűsödnek életünkben; semmi nem kap alakot, mindenben ellenállás van, különös, rendszeres akadályok torlaszodnak mindenben, mindenben... Ezt a hét próbát, ami a valóságban hétszer hét, ki kell bírni; és nem hinni abban, hogy "aztán jobb lesz"; talán semmi nem lesz jobb. De a változás biztos, ez a törvény.
Van, amikor a harc nem más, mint hogy megtegyük azt, amit nem akarunk.
A teljesség felé több út vezet, és könnyen előfordulhat, hogy a nehezen járható tövises ösvényen mezítláb haladva többet profitálunk saját gyötrelmeinkből, mint a kövezett úton könnyen sikló jármű vezetője a maga úti élményéből.
Gyakran nem is az emberekkel, hanem a körülményekkel kell megküzdeni.
Van egy elmélet, amely szerint ha az ember tudja, hogy mindent megtett, akkor a kudarcot is sokkal könnyebben viseli. Szerintem ez nem igaz. Azt hiszem, az lehet a legrosszabb, ha az ember, ahogy csak tud, dolgozik, gürcöl, kifacsarja a tehetsége legutolsó cseppjét is magából, majd kiderül számára, hogy csak az idejét fecsérelte, és fel sem ér a feladathoz.
Azt hisszük, a sors gonosz, megkeserít, rabbá tesz, ezért határtalan türelmetlenséggel szidjuk, átkozzuk, pedig a mester tudja, mit csinál. Nem tűrést, szenvedést, megalázkodást kíván, (...) hanem hogy megmaradjunk embernek, acélosan, hajthatatlanul.
A kreativitást sokféleképpen el lehet sajátítani, de úgy nem, hogy soha semmiért nem kell megküzdeni.
Egy dolgot megtanultam huszonkilenc éves teniszpályafutásom alatt: az élet a lavóron kívül mindent az utadba hajít, aztán végül a lavórt is odavágja. A te dolgod, hogy kikerüld az akadályokat. Ha hagyod, hogy megállítsanak vagy eltérítsenek, akkor nem végzed jól a dolgod, ami előbb-utóbb kudarchoz vezet. Ha pedig nem végzed el a dolgod, az megbánáshoz fog vezetni.
Könnyen el lehet vérezni egy (...) küzdelemben, ahol nem mindig az erő győz, mégis a győztest dicsérik. De a vesztes részére is megmarad a lehetőség (...), hogy az elpártolt szerencse egyszer visszatérjen.
Ha úgy próbálunk győzni, hogy már eleve feladjuk azokat az eszméket, amelyeket mi képviselünk, és az ellenségeinket utánozzuk, akkor elvesztettük a harcot, még mielőtt a csatára kerül a sor. Még ha ilyen módon győzni tudnánk is, annak sem lenne semmi értéke; az ilyen győzelem rosszabb, mint egy vereség.
Facebook
Pinterest