Idézetek a környezetünkről
Az ember (...) a legnagyobb kártevő a természetben, pedig csak vendégségben, átutazóként vagyunk a földön. Ehhez mérten kell viselkednünk. Tudnunk kell, hogy minden, ami Isten ege alatt vízszintes, a természet tulajdona. Nem szabad zavarnunk ennek a világnak a harmóniáját. Az ember nem igázhatja le rabszolgamódra a természetet.
Tudjátok, a Föld viszonylag friss bolygó; miért kellene aggódnunk bármi miatt?
Földünk olyan, mint egy gyermek, aki szülők nélkül nőtt fel; így soha nem volt senkije, aki vezesse és irányítsa. (...) Voltak, akik megpróbáltak segíteni rajta, de a legtöbben egész egyszerűen csak ki akarták használni. Emberek, akik azt a feladatot kapták, hogy szeretetteljesen kormányozzák a világot, ehelyett könyörtelenül kizsákmányolták, mert csak saját közvetlen szükségleteik kielégítése érdekelte őket. Még a saját gyermekeikre sem gondolnak, akik örökölni fogják ezt a szeretethiányos állapotot.
A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.
A tudomány és a műszaki haladás a természeti erőforrások veszélyes kizsákmányolásához, környezetszennyezéshez és kezelhetetlen nukleáris versenyfutáshoz vezetett.
Nem szabad megölni azt, ami él (...), az élet mindennél többet ér.
Amikor a környezetvédő mozgalmak megalakultak, a zöld egyet jelentett a dilissel. Zöld hírekkel mulattatták az embereket: valami lökött alak megint odaláncolta magát egy buldózerhez, szemétszállító hajóhoz, betonkeverőhöz, akármihez. És ez legalább olyan vicces volt, mint hajdan a szüfrazsettek, akik tollas fövegben a lámpaoszlophoz bilincselték magukat, hogy felhívják a figyelmet a nők jogaira. Nos, ami azt illeti, azóta bőven az arcunkra fagyhatott a mosoly. Nagyanyáink kissé túlvívták az egyenjogúságot.
A pénz nem él, de mi emberek úgy teszünk, mintha élne. Mintha egy biológiai lény lenne, amely növekszik, fejlődési ütemet diktál, parancsol. És mi, az emberek, miközben ezt a látszatlényt szolgáljuk, követjük parancsait és áldozunk is neki. Feláldozzuk az időt, az emberséget, a kapcsolatokat, a belátást, az együttérzést és a szeretetet, de úgy, hogy közben kizsigereljük Földanyát, aki tényleg él, és akiből valóban minden földi élet származik, mert Ő valóban a saját anyagát és életerejét adta oda használatra minden élőlénynek.
Ne kérkedjünk túlságosan a természeten aratott emberi győzelmeinkkel! A természet minden ilyen győzelemért bosszút áll rajtunk.
Van, aki méreggel irtja a gyomot, és azt hiszi ez elegendő ahhoz, hogy a kert tökéletessé váljék. Ő nem gondol a vegyszer által elpusztított virágokra. (...) Más viszont kapával végzi ugyanezt a munkát, lassan és kínkeservesen, ám végül mégis többre megy, mert neki sikerül megóvnia az értékes növények gyökerét, s csupán a gazzal végez.
Az az alapvető probléma a helyváltoztatás legtöbb módozatával, gondolta, hogy egyik sem éri meg igazán a fáradságot. A Földön - amikor még volt olyan, hogy Föld, mielőtt az új hiperűrsztráda építése miatt lerombolták volna - a gondot a kocsik okozták. A hátrányok - amelyek azzal a ténnyel függtek össze, hogy rengeteg fekete ragacsos trutyit szippantottak elő a föld mélyéből (ahol nagyon jó helyen volt), csak azért, hogy egyrészt kátránnyá alakítsák a szárazföld beborítására, másrészt füstté a levegő telítésére, s végül, hogy a maradékot a tengerbe öntsék - messze túlszárnyalták azt az előnyt, amit az jelentett, hogy gyorsabban el lehetett jutni egyik helyről a másikra, különösen, ha meggondoljuk, hogy az a hely, ahová igyekeztél, mindezek következtében valószínűleg ugyanolyan volt, mint ahonnan elindultál, más szóval: csupa kátrány, csupa füst és halaktól mentes.
Egyre jobban felmelegszik a Föld, mintha csak belázasodott volna, és mintha végre egyszer és mindenkorra le akarná prüszkölni magáról azt a sok és egyre csak sokasodó emberi bacilust, aki szúrja, csípi, kizsigereli, összeszemeteli, megmérgezi, berobbantja, savval leönti Őt.
Tudod, mi lesz az elkövetkező háborúk tétje? Nem arany, nem néhány kilométerrel odábbtolt országhatár. Ezeket a háborúkat azért fogják vívni, hogy megszerezzék egyes folyók forrásvidékét. Azon országok fogják kirobbantani, melyek területére máshonnan folynak be a vizek, eleve szennyezetten, megmérgezve. A tiszta forrásokért fogjuk vérünket ontani.
Az ózonréteg elvékonyodása megfoszt attól, hogy élvezhesd a Napot, a fényt. A vizek szennyezése attól, hogy fürödhess, úszhass, ihass. Az AIDS és más vírusok a szerelmet veszik el. S mindez együtt megkérdőjelezi, legyen-e utódod. Ha pedig ezt kell feladnod, akkor az élet folytatását, a halhatatlanság egyetlen lehetséges módját adod fel.
Az ember minden tettre képes, amelybe nem hal bele rögtön. A lassú halál, a kínszenvedés csupán akkor rémíti meg, ha már kezdetét veszi. Sokan ezért nem tartanak attól, hogy az eszeveszett erdőirtás, légszennyezés miatt felmelegszik az éghajlat, megolvadnak a sarki jéghegyek, kiáradnak a vizek és elnyelnek mindent. Nem tartanak attól, hogy elfogy az oxigén, az élelem, az ivóvíz. Mert most még van, ha egyre silányabb is.
Facebook
Pinterest