Idézetek a környezetünkről
Soha eddig nem volt ilyen kevés időnk arra, hogy ilyen sok mindent megtegyünk.
Utasok nincsenek a Föld nevű űrhajón - mindannyian a legénységhez tartozunk.
Veszélyesebbé váltunk a természetre, mint amilyen ő valaha is volt ránk nézve.
Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.
Mindig a holnapban reménykedünk, a holnap viszont valószínűleg tőlünk remél egyet-mást.
A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.
Civilizációnk ellen nem követhetünk el nagyobb árulást, mint ha elhitetjük az emberekkel, hogy a civilizációt csak külső erők fenyegethetik.
Haldokló föld, legyilkolt fák, fuldokló égbolt néz le ránk. Minden csak pénz, papír és szám, és hullaszag a lépteink után, de ébrednünk kell, még nem késtünk el talán.
Azt hiszem, bolygónk immunrendszere igyekszik megszabadulni az embertől. És ezt is kell tennie.
Abban, ami hasznos, hatalmas vívmányokat mutathat fel az ember, ám föltépte a világszakadékot is, és hol fog, hol tud még megállni?
Az ész az embernek nem azért adatott, hogy a természet felett uralkodjék, hanem, hogy azt követni s annak engedelmeskedni tanuljon.
A vizek aggasztó szennyeződése, a lassanként növekvő radioaktivitás és a genocid tendenciákat életre hívó túlnépesedés homályos veszélye már széltében elterjedt - habár nem mindenütt tudatossá vált - félelemhez vezetett; az emberek azért szeretik a lármát, mert ezeket a jelenségeket nem engedi szóhoz jutni.
Majd ha az ember kivágja az utolsó fát, megmérgezi az utolsó folyó vizét, kifogja az utolsó halat is, akkor rádöbben, hogy a pénzt nem lehet megenni.
Ha majd az Időben eljön az a korszak, amikor az ember minden barlangot szétrobbantott, amit valami célra fel nem használhatott, és minden öreg fát már régen kivágatott, akkor már késő lesz siránkozni a megbillent természeti egyensúlyon, amelyet helyreállítani sem atombombával, sem mindentudó elektronikus gépekkel nem lehet.