Idézetek a kisugárzásról
Csak ne lenne olyan gyönyörű a világ! A hajnalok! A víz, az erdő! A növények, az állatok! S közben minden nyomorúságukkal, ne lennének olyan érdekesek az emberek!
Leszakítani a szépséget, bárhol teremjék is, és megajándékozni vele a közelemben lévőket. Ezért vagyok a világon.
A lány némán ült mellettem; az ablakon keresztül fények és árnyak vetültek az arcára. Olykor ránéztem, és újra eszembe jutott az első este, amikor megismertem. Az arca most komolyabb volt, egy kissé idegenebb, mint az imént, de nagyon szép - igen, ez volt az az arc, amely akkor megragadott, és azóta sem eresztett el. Valami nyugalmas titkot sejtetett.
Ez a gond általában a szép lányokkal: naivak, de követelőzőek. Nem a megszerzésük, sokkal inkább a megtartásuk nehéz.
Szeretem a testeket, és olyan szépen akarom megfesteni, ahogyan csak tőlem telik. Érdekel, mit tudok kihozni egy figurából, hogy milyen jól tudom megcsinálni, hogy mennyire tudom megközelíteni a tökéletest. (...) Ugyanakkor a művész nagyon nagy élvezetet lelhet egy olyan alakban is, ami a kortárs mérce szerint esetleg tökéletlen.
Akkor a Legszebb, ha még / már nem ismerjük valódi célját.
A divat világában a soványság kötelező, a csontsoványság előny.
Nem szeretjük magunkon a foltot, ha van is, eltüntetjük vagy takargatjuk, pedig de eltorzul az ember, ha folyton csak szépnek mutatja magát.
Tündöklik, mint a gondolat maga, a téli éjszaka.
Senki nem birtokolhat egy olyan naplementét, amelyet együtt láttunk egyszer. (...) Senki nem birtokolhatja azt, ami a legszebb a Földön - de megismerheti és szeretheti.
Pont olyan vagy, amilyennek megálmodtalak. Nem vagy szép, nem a szó szoros értelmében szép. A lelked az, fájdalmasan.
Hogy a világ szép?... Dehogyis, hazugság!... Minden szépség a szívünkből jön, amíg ez a szív örülni tud. Abban a pillanatban, mikor az öröm elröpül, a föld már csak puszta temető.
Amikor egy csúnyácska vagy hétköznapi nő ránéz a feltűnő szépségre, rögtön gyűlöli, de legalábbis negatív érzéseket táplál iránta. Pedig sosem tudhatják, hogy a másik nő, dacára pompás külsejének, mit titkol a világ elől. Talán, ha megtudnák, mi rejlik a szép maszk mögött, már nem is gyűlölnének olyan nagyon. Csakhogy az emberek ritkán néznek a maszkok mögé. Pedig mindannyian álarcokat és páncélokat viselünk. Csak abban különbözünk, hogy mennyire erős vagy gyenge ez a páncél.
Anne-Marie, a leány, egy széken töltötte gyermekkorát. Megtanították unatkozni, egyenesen ülni, varrni. Egyhez-máshoz volt tehetsége, de előkelőbbnek vélték parlagon hagyni; ragyogó szépségét gondosan eltitkolták előtte.
Az igazi szépségtől félnek, akik nem értik. (...) A szépség elviseléséhez erő kell, s akiben nincs meg ez a belső erő, az fél tőle és elkerüli.
Facebook
Pinterest