Idézetek a kapcsolatról
Tedd a valóságod részévé azt, hogy megbecsülnek és szeretnek, mert a helyed egy férfi tenyerén van, és nem a talpa alatt. Nincs olyan, hogy valaki nem érdemli meg a boldogságot. Létezik és megkaphatod, de csak akkor, ha elfogadod. (...) Ne keresd folyton a nehézségeket, néha csak fogadd el az ajándékot, azt, ami boldoggá tesz, ami teljessé teszi az életedet. Húzz egy vonalat, és kezdd újra: hittel magadban, hittel abban, hogy boldog lehetsz, és hittel abban, hogy csak azért, mert mások szenvednek, neked még nem kell csatlakoznod hozzájuk.
Nem mindenki viselkedik ésszerűen. Végső soron nem mindenben találunk logikát. Olykor jobb, ha elfelejtjük a magyarázatokat és mentségeket, magunk mögött hagyunk embereket és helyeket, mert máskülönben lerángatnak bennünket.
A veszekedéshez legalább kettő kell, de a békesség elkezdéséhez egyetlen jó szándékú ember is elegendő.
Félünk túlságosan szeretni, nehogy kiderüljön, hogy a másiknak semmit se jelentünk.
Legyen valaki bármilyen szegény, belső gazdagságunkat mindig meg lehet osztani másokkal.
Jobb, ha azért gyűlölnek, aki vagy, semmint azért szeressenek, aki nem.
Nincs az a szakadék, mit át ne lehetne hidalni őszinte kézfogással.
Ne fojtsunk magunkba mindent, csak mert félünk, hogy ezzel fárasztunk vagy zavarunk másokat. Keressük meg azokat, akikkel szemben nem kell másnak mutatkoznunk, mint akik vagyunk.
Az élet minden szakaszában 7 ember van, aki számít. Ez a hét azokból áll, akik benned élnek. Akikre támaszkodhatsz. Akik napi szinten változtatják meg az életedet.
Elég egy kis gonoszság, és ember az embernek pokla lesz. És elég egy kis szánalom, némi nagylelkűség, és az ember a másikban találja meg a paradicsomot.
Mindenkiben vannak előítéletek - aki azt állítja, hogy nincsenek, az titkolja -, és ez normális dolog. Jobb, ha látjuk, hogy az emberben természeténél fogva van egy távolságtartás, óvatosság, ambivalencia, néha félelem is az idegenekkel szemben. Jobb, ha tudjuk, hogy ez bennünk van, ez a természetes örökségünk. Jobb, ha tudjuk, hogy mire készüljünk, hogy hogyan tudjuk ezt megszüntetni tanulási folyamatokkal, szocializációs technikákkal. Ez a megoldás, nem struccpolitikával állítani azt, hogy az ember nem ilyen.
Evolúciósan nem adott bennünk - akármilyen szépen is hangozna - az a korlátlan szeretet, hogy omoljunk egymás karjaiba életkor és minden egyéb tekintet nélkül. Nagyon szép szlogen az, hogy az idegen szép, de ezt tanulni kell. Az, hogy az idegenekkel megfelelően bánjunk, megfelelőképpen kezeljük őket, nem egy egyszerű dolog, mert ambivalencia van bennünk velük szemben. Egyszerre van bennünk egy kitárulkozás, hogy jó lenne megismerni a másikat, hogy számunkra valamilyen szempontból ez egy előnyös kapcsolat lehetne, a másik oldalról viszont nem tudjuk, milyen szándékkal jön, tehát van bennünk egy tartózkodás. Ez egy antagonista rendszer két alrendszere: közelítünk is az idegenhez, meg távolítunk is tőle.
Úgy vettem észre, hogy az egyik legértékesebb jótétemény, amit ember embertársának adhat, ha meghallgatja. Nem mindegy, miként. Együttérzéssel kell figyelni az elbeszélőre, mert aki vall, nem a partner életbölcsességeire és tanácsaira kíváncsi, hanem meg akar könnyebbülni. Így hallgatni: művészet.
Aki keres, az nem talál; ám aki nem keres, arra találnak.
Abban hiszek, hogy az embernek nagyon őszintén, nagyon határozottan, nagyon egyenesen kell megmutatkoznia. (...) Nem hiszek a kedveskedő, simogatóan mellébeszélő dolgokban, viszont a legnagyobb feszültségek után is tudok kedves lenni.
Facebook
Pinterest