Idézetek az igaz szerelemről
Nagyon szeretünk valakit, mikor eltöltünk egy egész éjszakát ülve a tűznél, nézve, ahogy alszik.
A szerelem elől nem tudsz menekülni. Ha mégis megteszed, utánad fog rohanni, mint egy éhező kutya.
Szerelmi leckék hitetleneknek c. film
Csillanó álompor, fényévnyi szép, illanó Ámor, szétégni kész... Szeret, vagy nem szeret?! Nem itt a kérdés.
Tudnom kell, van-e remény. Fél éjszakán át sóhajtoztam éber álomban. (...) Várom, hogy kezed, szemed, ajkad... holnap végre láthatom.
Los Angeles-i tündérmese c. film
Jaj, a Szerelem szemre oly szelíd, S goromba zsarnok, hogyha közelít.
Ez hát civilizációnk nagyszerű csodája! A szerelmet egészen mindennapivá tették!
A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit.
Majd jött a sóhaj mély, heves foka, Lopták mohón egymás tekintetét, Kigyúlt az arc, bár semmi indoka.
De bárhogy színlel, épp a bús homály Árulja el, mint a fekete ég A zivatart. Hangot sem ejt a száj.
Lelki társ. Két kis szavacska, és egy nagy gondolat. Azt jelenti, hinni abban, hogy van valahol valaki, aki őrzi a kulcsot a szívünkhöz és álmaink házához. Csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk. Hol van hát ez az ember?
Hosszú az út, míg a kezem a kezedhez ér, Szeretni valakit valamiér'... Ne tudja senki, ne értse senki, hogy mér' Szeretni valakit valamiér'... Ezer életen és ezer bajon át Szeretni valakit valamiér'... Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj, Szeretni valakit valamiér'...
Gyerekként mindig rossz nőkre buktam. Amikor elmentünk megnézni a Hófehérkét, és mindenki beleszeretett Hófehérkébe, én azonnal beleestem a gonosz királynőbe.
Látható-e, mit tesz hozzám éjről éjre az az egyszerű csoda, hogy velem alszik el, mellettem ébred?! Ha ettől megfosztanának, a halálnál rettentőbb történne velem. Nem mondok, nem mondhatok le róla, hacsak nem ő kéri.
Nem beszélhetek róla úgy, hogy magamról ne szóljak. Önzőn hangzik; valójában ez az összetartozás a szeretet. Sosem éreztem ehhez mérhetőt, s biztosan tudom, többé nem is fogok, egyszerűen azért, mert fokozhatatlan: máris olyan vakító, hogy már-már fáj. Érzelmeim rokonai az ölelés érzéseinek: az elviselhetőség határáig szépségesek, mígnem felrobbanva megsemmisülnek és újraélednek: még szebbként. Nem látványos varázslat, nem másoknak szól, bennünk tündököl.
Facebook
Pinterest