Idézetek az igaz szerelemről
Nem tudom, hogy mi vár még ránk az életben, de az biztos, hogy ha ezer évig élünk is, az én utolsó tiszta gondolatom te leszel, a tiéd pedig én! (...) Mert mi összetartozunk, bármi történt is.
Az igaz szerelemben soha nem adjuk fel, még ha a szerelem tárgya könyörög is.
Az első szerelem minden volt egyszerre. Az a fajta, ami elől sosem hátrálsz, meg sosem próbálsz, meg sosem akarsz. Egy szerelem, ami olyan nagy és erős, hogy sosem hal meg, sosem halványul, sosem veszíti el az energiáját. Az a fajta szerelem, amiért harcolsz.
Megvan a módja, hogyan különböztesd meg a szerelmet a játéktól. (...) Az igazi szerelem felforgatja az egész életedet, fütyül a körülményekre. A játékot viszont hozzájuk lehet passzítani.
A szerelem nem alkuszik, nem tétovázik, nem okoskodik: olyan szilárd, mint a vallás. Sohasem múlik el, és mindvégig hajlandó a nő segítségére lenni, még a késő öregségben is.
Összeköt bennünket a szerelem. Egymáshoz forraszt az örökkévalóság. Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül.
A szerelmes egy bizonyos fokig úgy lát, mint Isten, kinek szeretete és tudása összefonódik személyében. Mondhatnók, lát minket, mert szeret, és szeret, bár lát minket.
Lehet a hím tagbaszakadt és rendkívüli jelenség, dönthet meg már kamaszkorában mázsás konyhahölgyeket, bánhat úgy a nőkkel, hogy azok megtiszteltetésnek veszik, ha néhanap megengedtetik számukra szerelmük kifejezése, jöhetnek lányok és asszonyok az életében, hogy alig győzi a lakást szellőztetni utánuk, legyinthet rózsaszínű postára, hallgathatja unottan a francia szubrettet a télikertben, de addig mégsem férfi, míg nem jön egy asszony, talán épp a kelmefestő keleti orrú felesége, egy párduc, aki se szó, se beszéd összekarmolja, keresztbe veti pillangós papucsait, és mérgezett hajtűt döf szívébe.
Mintha egyek lettünk volna. Amikor mondani akartam neki valamit, ő kinyitotta a száját és elmondta ugyanazt. Utána voltak azok a pillanatok, amikor a mellkasán pihentem és hallgattam a szívverését. Majd rájöttem, hogy a szívünk egyszerre ver. Nekem megadatott az a lehetőség, ami keveseknek, hogy Isten direkt az én kedvemért alkotott egy embert, csak nekem.
Nincs olyan, hogy tökéletes időpont és tökéletes hely. Nem is lehetne. Csak helyszínek vannak és pillanatok. Így jön el az igaz szerelem, amikor nem számítunk rá, és úgy érezzük, jogos a panasz: miért pont most? Pedig sosincs jobb idő a mostnál, s nincs jobb helyszín az ittnél.
Kétfajta szerelem létezik. Az egyik akaratunkon kívül kerít a hatalmába, a másikat pedig mi magunk hívjuk életre. Az, amelyik kéretlenül toppan be, testi tünet, mint valami betegség. És ahogy a betegség is, legyengíti az embert. Olyan szerelem az, amely meggyötör, mert arra a kényszerre alapul, hogy a másikat birtokba vegyük, nem pedig arra, hogy szeressük és tiszteljük. De az a szerelem, amelyet mi magunk keltünk életre - amely két ember közös döntéséből születik -, az napról napra nő, és egyre erősebb lesz. Olyan, mint a tűzhely lángja, amelyet életben kell tartani, hogy főzzünk rajta, meg hogy melegen tartsa a házat, de nem engedhetjük addig tombolni, míg porrá nem égeti az egész várost, ahogy azt a nagy londoni tűz tette. De az ilyen szerelemhez két ember kell. Egyedül nem megy.
Olyan virág a szerelem, Letépni nem tudod, Szakadék szélén terem. Most már elmondhatod, hogy Olyan virág a szerelem, Ami egy illatot Mindig itt felejt, Akkor is, ha örökre elhagyott.
Megszűnt körülöttük a világ, ahogy testük egymáshoz simult, és szívük egy ütemre dobbant. A bőrük egyszerre lángolt és borzongott, és érezték, amint a lelkük is egymásba olvad. Eltűnt minden (...) a múlt, a jelen és a jövő. Csak ők voltak, ketten, mégis... egyként. Érezték, hogy ez nem más, mint a színtiszta, halhatatlan szerelem.
Hosszú szárú rózsát bárki küldhet a szerelmének, forró szavakat is sugdoshat a fülébe, de ki az, aki hajlandó a hányást felmosni a szerelme után?
Miközben egymásra nézünk, valami bekattan bennem, és hirtelen teljesen világosan látom, hogy mi történik velem. Mint amikor a kirakós összes darabkája a helyére kerül. Ugyanazt érzem az elmémben, a mellkasomban, és annyira tökéletes, hogy el sem tudom képzelni, hogyan létezhettem nélküle egészen eddig a pillanatig.
Facebook
Pinterest